Sztrájk jöhet a tanév elején az iskolákban, ha a kormány nem rendezi a nevelést és oktatást segítő dolgozók (NOKS-os dolgozók) fizetését. Erről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben tájékoztatta Lannert Judit oktatási minisztert. Az RTL híradója szerint egyúttal azt is kérik, a tanévkezdésig tegye világossá, lesz-e béremelés. Ha nem, elkezdik felmérni a dolgozók sztrájkhajlandóságát.
A híradó felidézte, hogy Lannet Judit oktatási miniszter már májusi meghallgatásán is úgy fogalmazott, „üres a kassza, de nem miattunk üres”, és nem tudni, lesz-e pénzt a nevelést és oktatást segítő dolgozók fizetésének emelésére.
Egy az RTL-nek még korábban nyilatkozó pécsi dadus 22 éve van a pályán, azóta összesen 50 ezer forintot sem emelkedett a bére, amit a közalkalmazotti bértábla szerint kap, alapbére emiatt 2008 óta alig nőtt, fizetése a garantált bérminimum 107 százaléka, ami idén kevesebb mint 270 ezer forint.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az idei tanévet már nem lehet úgy elkezdeni, hogy a kormány nem rendezi a bérüket. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője úgy fogalmazott, ha nem kapnak legalább valamilyen jogszabályi garanciát arra, hogy mielőbb sor kerül a béremelésre, kénytelenek lesznek felmérni a sztrájkhajlandóságot, majd elkezdeni a sztrájk szervezését.
„A NOKS-os dolgozók béremelése első sorban költségvetési kérdés” – mondta Lannert Judit, aki szerint a költségvetés helyzete nem teszi könnyűvé a helyzetüket.
A szakszervezet szerint hosszútávon legalább 40 százalékkal kéne emelni a NOKS-os dolgozók bérét.