Maffiaállam, hibrid rezsim, spin diktatúra, posztfasizmus, NER, illiberális demokrácia, felhalmozó állam, többpárti kleptokrácia, autoriter kapitalizmus, szimulált demokrácia, információs autokrácia, plebiszciter vezérdemokrácia – felsorolni is nehéz, hány különböző szavunk, kifejezésünk volt annak leírására, mi is volt az Orbán-rendszer. Ezek közül számos fogalmat mi adtunk a nemzetközi politikatudománynak, sőt, a szavak megalkotásából maga Orbán Viktor is kivette a részét.

A bő száznapos Magyar-kormánynak még nem volt ideje arra, hogy komplett kórképekig fussa ki magát. Annak leírása érdekében pedig, hogy mi is történik a kormányzással, egyelőre a külföldi szakirodalomhoz fordulunk verbális kapaszkodókért.

Tehát hogyan is írják le elemzők, akadémikusok és politikai ellenfelek a sikeres kampány után közhatalomra került Magyar-kormány működését? Már az első száz napban legalább egy tucat, egymással versengő meghatározás került forgalomba. Ezekből szedtünk össze egy csokorra valót.

Influenszerpolitika

„A miniszterelnök magasra tette a mércét influenszerkedésben, lényegében influenszerkormányt hozott létre. Államtitkári vagy szóvivői szinten is olyanokat preferált, akinek van létező jelenlétük a közösségi médiában, van meglévő közönségük, amelyhez ők maguk tudnak szólni – erről beszélt Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója a Magyar Közöny podcast augusztus 24-ei adásában. Példaként Gajdos László élő környezetért felelős és Vitézy Dávid közlekedési minisztert említette: szerinte Magyarhoz hasonlóan ők is jelentős saját követőtáborral rendelkeznek, és a kormányban inkább az számít kivételnek, akinek nincs ilyen bázisa.

Pulai szerint ennek a logikának két oldala van: influenszerként komoly hatást lehet elérni, ugyanakkor kénytelen-kelletlen folyamatosan reagálni is kell a közönség igényeire. Az ígéretek és kijelentések pedig a közvetlenség miatt gyorsabban számonkérhetők. Pulai példaként a Polgár-ügyet és a „nem hiszem” komment utóéletét említette. Szerinte ezekben az esetekben már visszaütött ez a típusú politikai kommunikáció.

Maga az influenszerpolitika korántsem új fogalom, és nem mindenki tartja különösebben előremutatónak, ha továbbra is ezen keresztül próbálunk leírni valami újat. Martini Noémi, a HVG újságírója az Instagramon arról írt, hogy zavarja, amikor „boomer férfi elemzők” új jelenségként csodálkoznak rá arra, hogy egy politikus használja a közösségi médiát. Szerinte az influenszerpolitika kritikája ráadásul gyakran hamis ellentétre épül: mintha egy politikus vagy szelfit posztolna, vagy dolgozna, és a kettő egyszerre nem történhetne meg.

A Magyar-kormánnyal szemben az influenszerpolitika vagy a „Facebook-kormányzás” az ellenzékbe szorult Fidesz egyik leghangosabb kritikája lett. Pedig a választási kampányban a Fidesz is próbált alkalmazkodni ehhez a logikához. Kubatov Gábor például többször panaszkodott arra, hogy az erőltetett fiatalítás miatt régi barátait is elveszíti, mert lecserélik a jelölteket, akik nem elég erősek a közösségi médiában. Mára odáig jutottak, hogy a Fidesz-frakció megfogyatkozott parlamenti helyeit (a legtöbbet posztoló) exmegafonosokkal töltik fel.

Ubikvitás (ubiquity)