A német kormány közölte: Oroszországot tartja felelősnek a lipcse-hallei repülőtéren augusztus 4-én történt dróntámadásért. Az eszközre – amely robbanószerkezetet szállított – ukrán teherszállító gépek közelében bukkantak a kelet-németországi reptéren. A drón végül nem robbant fel, mert a detonátor a jelek szerint hibás volt; a nyomozók szerint egy másik drón ezzel párhuzamosan nekiütközhetett egy közelben álló teherszállító gépnek.
Alexander Dobrindt belügyminiszter szerint a támadás beleillik „az európai orosz hibrid műveletek jól ismert mintázatába", és abból indulnak ki, hogy Németország ismét célponttá válhat. Biztonsági szakértők korábban is felvetették Oroszország felelősségét, Moszkva azonban eddig visszautasította, hogy köze lenne az ügyhöz.
A reptér nem véletlenül lehetett célpont: a lipcse-hallei repülőteret a német hadsereg és a NATO-szövetségesek katonai szállítmányokhoz használják, egyben az ukrán Antonov Airlines bázisa is – a légitársaság bonyolítja Ukrajna légi teherforgalmának túlnyomó részét.
Johann Wadephul külügyminiszter, aki a berlini sajtótájékoztatón Dobrindt mellett állt, bejelentette: elrendeli a bonni orosz konzulátus bezárását, és felmondják a berlini Orosz Ház szerződését is – utóbbit több megfigyelő szerint kémkedésre és orosz propaganda terjesztésére használták. (via BBC)
A lipcsei repülőtéren egy robbanóanyaggal megrakott drón repült neki egy ukrán szállítógépnek. A szerkezet nem robbant fel, így azt vizsgálhatják a német hatóságok, a kormány azonban nem beszél arról, hogy Oroszország lehet az incidens mögött. Az viszont újra bebizonyosodott, hogy a német repülőterek még mindig nincsenek kellőképp védve a drónbehatolások ellen.
Az uniós szankciók alatt álló Orosz Házat régóta propagandával vádolják, egy francia hatósági dokumentum pedig már az orosz szolgálatok fedőszerveként emlegeti. A német kormány azt vizsgálja, hogyan zárhatná be úgy, hogy Moszkva válaszul ne lehetetlenítse el a Goethe Intézet működését, és ne számolja fel az oroszországi német kulturális intézmények maradékát is.