„A Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben” – írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Mint írják, a feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentés, valamint az egyes ingatlanok értékbecslései képezik. A jelentés az ingatlanberuházások esetében jelentős túlárazásokat tárt fel, míg az ingatlanok értékbecslései a könyvekben szereplő értéknél lényegesen alacsonyabb összeget mutattak. Azt írják, mindezek alapján a jegybankot feltehetően vagyoni hátrány érte.
Az MNB-székház felújítása kapcsán a jegybank új vezetése már 2025 októberében feljelentést tett, az eljárás nyomozati szakba lépett. A most elkészült jelentés alapján az ingatlan-adásvételekre és beruházási konstrukciókra, valamint a terven felüli értékcsökkenések mértékére tekintettel a jegybank új vezetése szükségesnek látta további öt ingatlanra kiterjeszteni a feljelentést: ezek
A közlemény végén úgy fogalmaznak, hogy „a Magyar Nemzeti Bank új vezetése elkötelezett a felelős és átlátható gazdálkodás mellett”, emiatt „mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le, áttekintette és racionalizálta a jegybank működését”.
Arról, hogy az MNB megszabadulna három luxusingatlantól, amiket még Matolcsyék szedtek össze, hosszabban ebben a cikkünkben írtunk júniusban.
A kikiáltási ár összesen 23 milliárd, ez csupán a kétharmada annak, amit Matolcsyék elköltöttek az ingatlanokra.
Matolcsy György pazarlása azt jelenti, hogy az MNB-Ingatlan Kft. mérlegében a korábbi túlértékelések miatt közel húszmilliárdos értékvesztés keletkezett. Az ügyészség nyomoz.