Magyar Péter magas költségvetési hiányt jósolva megy neki a sajtótájékoztatójának

A miniszterelnök a kormányzati sajtótájékoztató előtt jelentett be néhány dolgot, amiről azt ígérte, Baka Andrással való közös találkozója után bővebben kifejti. Utána a sajtó kérdez.

  • Augusztusban nagy lesz a költségvetési hiány, de csak mert meg kellett előlegezni néhány, az uniós forrásokból utólag fedezendő beruházást.
  • Felülvizsgálják a hulladékgazdálkodási rendszert.
  • Átalakítják a dohánykoncessziót, döntenek a kaszinókoncessziókról.
  • Milliárdokat különítenek át a gyermekvédelem számára.
23 poszt

A sajtótájékoztató véget ért

Köszönjük a figyelmet!

Karácsony Gergely nyitott kapukat dönget Magyar szerint

Az ATV eljárási határidők rövidítésével és a vagyonelkobzás lehetőségeivel kapcsolatos kérdésére válaszolva kifejtette: az utóbbi szabályozása már társadalmi egyeztetésen van, a többi költségvetési, jogszabályi és szervezeti eszközt tartalmazó átfogó csomag pedig várhatóan idén ősszel kerül a törvényhozás elé.

A csatorna Budapest gazdasági helyzetéről is kérdezte. Erről az jutott eszébe, hogy amikor mondogatják, hogy „jön a farkas, jön a farkas”, aztán mégsem jön. Ami a főváros helyzetét illeti, nem akarom elviccelni Karácsony Gergely szavait, de tény, hogy már sokszor hallhattuk tőle, hogy Budapest csődközelben van, és a túlélése politikai döntés kérdése – mondta Magyar.

Tudják, milyen nehézségekkel néz szembe a fővárosi költségvetés, a főpolgármester pedig már kapcsolatba lépett a Pénzügyminisztériummal, az önkormányzatokért felelős miniszterrel, valamint Ruff Bálinttal is tárgyalt. A kormány tisztában van azzal, mennyire fontos a főváros, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy Budapest ne csak túléljen, hanem érdemben fejlődjön is. A főpolgármester szerinte nyitott kapukat dönget, nyitottak a párbeszédre, de minden egyes forintot alaposan megvizsgálnak, hogy hova és mire megy, zárta.

Magyar szerint annak ellenére segítenek az azbesztszennyezett településeken, hogy sok esetben magánterületről van szó

Az RTL kérdései:

Nem kellett volna korábban dönteni az azbesztszennyezett települések anyagi megsegítéséről?

Magyar azt mondta, az első kormányülésen foglalkoztak már ezzel, lehetővé tették a laborvizsgálatok ingyenessé tételét. Nem észlel késlekedést, évek óta fennáll a probléma, most derült csak ki, rögtön elkezdtek foglalkozni vele. Tárgyaltak a városvezetésekkel, ennek eredményeként hoztak létre egy alapot először 3 milliárd forinttal.

Annak ellenére döntöttek így, hogy sok esetben magánterületekről van szó, és az ottélőknek lenne a felelőssége ezeket eltávolítani vagy leaszfaltozni – mondta Magyar.

Fotó: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

Azt mondták, a szennyező fizet, hogy állnak a tárgyalások az osztrák féllel?

Bonyolult nemzetközi eljárás ez, amint lesz pontos kimutatás, hogy milyen mértékű a kár, összeállítanak egy hivatalos megkeresést az osztrák hatóságok, állam és bánya felé, hogy a szennyező fizet elve alapján fizessenek kártérítést. Hogy azon belül Ausztria, mint állam, tartomány vagy a vállalkozó fizet-e, az nem számít, a kérdés az, hogy a felelősség megáll-e. Állítása szerint jelezte már az osztrák kancellárnak, hogy nem hagyják következmények nélkül az esetet.

Hozzátette, hogy tudomása szerint Ausztria az unióhoz fordult a paksi fenékküszöb miatt. Ez egy haváriahelyzet kezelése volt, és szerinte nem jó jel, ha egy baráti viszonyban lévő szomszéd elkezdi kifogásolni az ilyet, viszont amit a magyar kormány kér, az fair, van jogszabályi alapja.

Magyar szerint az egész kegyelmi rendszert érdemes újragondolni

Az M1 a kegyelmi ügyben felállított parlamenti vizsgálóbizottságról kérdezte Magyar Pétert, aki azt mondta, az üggyel kapcsolatban nincs új információja, korábban már sokat beszélt erről. Azt mondta, a történtek részletes feltárása a vizsgálóbizottság feladata lesz, a megfelelő eljárásrend szerint.

A miniszterelnök szerint ugyanakkor nemcsak ezt az egy ügyet, hanem magát a kegyelmi jogintézményt is érdemes felülvizsgálni. Meg kell vizsgálni, szükség van-e egyáltalán az államfői kegyelem lehetőségére, és ha igen, milyen feltételek mellett maradjon fenn. Magyar úgy látja, bizonyos esetekben – például betegség – lehet indokolt a kegyelem alkalmazása, de ennek szabályain változtatni lehet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezekről a kérdésekről nem ő fog személyesen dönteni.