Nem hozzá köthető az „elvesztette közpénz jellegét” idézet; az MNB-nél lévő közpénz nem adóforintokból származik; az alapítványokhoz került több százmilliárd forint a devizahitelek forintosításából származik; a jegybank korábbi és jelenlegi vezetését is vizsgálni kellene – ezekről beszélt Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke YouTube-videójában, amely az MNB-botrány parlamenti vizsgálóbizottságának első ülésével egy időben jelent meg.
Matolcsy azt ígéri, hogy a sok hamis történet után igaz történetekről fog mesélni, kezdve azzal, hogy a sokszor idézett „elvesztette közpénz jellegét” fordulat nem tőle származik, hanem két másik forrásból: egyrészt az MNB-alapítványok ügyvédje mondott ilyet egy perben, helytelenül; másrészt a fideszes képviselők által benyújtott, majd az Alkotmánybíróság által elkaszált törvényjavaslat indoklásakor érveltek amellett, hogy az MNB-alapítványok pénze nem közpénz. Matolcsy szerint viszont közpénz, tehát ellenőrizni kell.
Arról is beszélt a volt jegybankelnök, hogy míg a költségvetésben lévő pénzek jelentős része adókból származik, addig az MNB más közpénzekkel gazdálkodik. „Jelentős a különbség. A jegybank pénzt teremt. A jegybankban lévő pénz nem az adóforintokból származik.” Hanem? Hát bankműveletekből, azaz abból, hogy az MNB devizát vásárol és ad el, kamatot fizet és szed be.
Példaként hozta a devizahitelek 2014-es forintosítását, amelyen hatalmas árfolyamnyereséget értek el. Ezeket a pénzeket rakták be az alapítványokba, amiről az MNB igazgatósága döntött. Matolcsy szerint fontos kérdés, hogy honnan származik a pénz, és jó, hogy van egy ilyen vizsgálat, de nemcsak a korábbi vezetést, hanem a mostanit is vizsgálni kéne. „A magam részéről állok elébe az összes ilyen vizsgálatnak.”