Interjút adott a HVG-nek Taraczky Dániel építész, aki nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Orbán Viktor exminiszterelnököt kísérgette egy szerbiai trombitafesztiválon.
Taraczky egyébként Hatvanpuszta főépítészeként lett ismert (ami miatt a Magyar Építész Kamara etikai bizottsága idén májusban első fokon megállapította, hogy jogszabályt és szakmai etikai szabályokat sértett), emellett számos, közpénzből finanszírozott építkezés közbeszerzési eljárását nyerte meg, és úgyszintén milliárdos lett.
Az interjúban elárulta, hogy a trombitafesztiválon nem beszélgetett Orbánnal sem politikáról, sem a választásokról, csak arról, hogy milyen rendezett vidék Nyugat-Szerbia és milyen vendégszeretőek az ottaniak. „Fordítottam neki, miközben ettünk csevapot, ittunk pálinkát és hallgattuk a zenét” - árulta el.
A fontos trombitafesztiválos kulisszatitkok mellett Taraczky arról is beszélt, hogy szeretné, ha a Karmelitához hasonlóan Hatvanpusztát is megnyitnák az érdeklődők előtt.
„Szeretném, ha egyszer megnyílna a közönség előtt Hatvanpuszta, mert akkor kiderülne, hogy éppúgy, mint a Karmelita esetében, szó sincs értelmetlen luxusról, és – ahogy mindenki megkérdezi – nincs bunker vagy trezor sem. Az elhíresült könyvespolc mögül nyíló helyiség is csak egy borospince.”
Sőt, azt is állítja, hogy a hatvanpusztai luxusbirtok „száz százalékig Orbán Győzőé”, Orbán Viktor apja álma volt, hogy a helyet, amihez gyerekként kötődött, „megmentse az enyészettől” (De sikerült? - kérdezné Kovács Zoltán, amire az lenne az adekvát válasz, hogy igen, kicsit tán túl jól is sikerült.)
Arra a kérdésre, HOGY miért lett Hatvanpusztából végül puszta-Versailles, Taraczky azt válaszolta, hogy egyrészt azért, hogy „összejöhessen a család és legyen egy önállató, működő majorsága” (mármint Orbán győzőnek természetesen), másrészt neki furcsa lenne minősítenie bármelyik megbízója igényeit, ő ugyanis ebből él,
„minél nagyobbat képzel el valaki, építészként annál jobban tudok érvényesülni.”
A versailles-i jelzőt viszont visszautasította.
Hatvanpusztát itt mutattuk be részletesen, alábbi videónkban pedig meg lehet tekinteni, hogyan épült fel:
Panyi Szabolcs beazonosította a két embert.
A Citadellát is tervező Taraczky Dániel tagságát egy évre felfüggesztették, állításuk szerint „több rendbeli etikai-fegyelmi vétséget követett el (…), amiket szándékosan, egyúttal gondatlanul valósított meg”.
Orbán Győző interjúja megmutatta, hogy Hatvanpuszta pontosan az, aminek látszik. Végül az Orbán családra a magyar Versailles marad, ránk és utódainkra pedig egy gigantikus adósság.