Szeptember 4-én este világszerte emberek vacsorákat rendeznek otthonaikban, ahova lelkesen várnak bárkit, aki épp ráér és szívesen csatlakozna. A lazán szerveződő, de sok országban megvalósuló vacsorasorozat célja, hogy közösen emlékezzenek az elmúlt évszázad egyik jelentős gondolkodójára, a napra pontosan száz évvel ezelőtt született Ivan Illichre, akinek a filozófiájában a vendégszeretet és a mások társaságában eltöltött jókedvű idő központi fogalmak voltak.
A bécsi születésű Illich élete során a világ rengeteg táján megfordult, és bár ma már kevéssé ismert a neve, a hetvenes években ellenkulturális sztár volt, még ha a sztárság mint olyan nagyon idegen is volt a személyiségétől: korabeli beszámolók szerint ekkoriban az amerikai előadásait hatalmas tömeg követte, egy ellenőrizhetetlen, de jól hangzó visszaemlékezés szerint nagyobb tömegeket vonzott az egyetemi campusokon, mint Bob Dylan.
Rengeteg mindennel foglalkozott, de ezek közül is kiemelkedik a vallás: Rómában felszentelt katolikus pap volt, de rövid időn belül annyira megromlott a kapcsolata a Vatikánnal, hogy inkább otthagyta hivatását. Tíz nyelven beszélt, sok évet élt Dél-Amerikában, ahol a modernitás egyik legeredetibb és legsokszínűbb kritikusa lett, nagy követőtáborral – és természetesen rengeteg kritikussal.
Aztán a nyolcvanas évekre kiment a divatból, ami őt vélhetően sosem zavarta annyira, innentől kezdve folyamatosan úton volt, Ázsia és Dél-Amerika számos országát bejárta, közben állandóan dolgozott, a hetvenes éveiben is egy új intézet alapítását tervezte, akkor éppen Bolognában. 76 évesen, 2002-ben halt meg, és még jó másfél évtizednek kellett eltelnie, mire elkezdték ismét felfedezni. Az elmúlt években ugyanis – alighanem a fenyegető ökológiai válsággal és az élet minden területét leuraló technológiai fejlesztések megjelenésével párhuzamosan – egyre többször kerül elő a neve, sokan kezdték feldolgozni az életművét és hivatkozni az írásaira.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?