Tiborcz hotelében, közpénzből szállásolták el a Szijjártó-féle külügy vendégeit, köztük egy orosz minisztert

POLITIKA
A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Hotel Dorothea.
Fotó: RTL Híradó

Tiborcz István ötcsillagos szállodájában, a Dorothea Hotelben szállásolták el közpénzből a külügyminisztérium vendégeit a kormányváltás előtt – tudta meg az RTL Híradó. Arról számoltak be, hogy a külügy több vendég látogatásának szállásköltségét is állta. Többek között a kolumbiai elnök és felesége is itt szállt meg, valamint Andrej Babiš cseh miniszterelnöknek is itt foglaltak szobát.

Utóbbi ráadásul nem is hivatalos állami látogatásra érkezett volna Magyarországra, hanem a magyar kormánytól elvileg független, ám kormánytagokat és fideszes influenszereket is szerepeltető CPAC konferenciára tervezett látogatni idén márciusban. Ezt az utat végül az utolsó pillanatban mondta le egy csehországi terrorcselekmény miatt.

A hotel első külügyes vendége Mihail Murasko volt orosz egészségügyi miniszter volt, aki 2024 szeptemberében tárgyalt Szijjártóval Budapesten (arról akkor itt írtunk). Egyébként ő volt az első orosz kormánytag, aki az ukrajnai agresszió kezdete után, 2023-ban az EU-ba látogatott – természetesen akkor is Magyarországra; akkor „józan magyar politikáról, baráti együttműködésről” beszélt. De itt hajtotta álomra a fejét a türk államok szervezetének főtitkára is, akinek 15 millió forintért foglaltak szállást.

Ebben a hotelben szállásolták el azt a több tucat influenszert is, akik 2024 májusában látogattak Magyarországra Orbán Ráhel ötletére. Erről a programról az derült ki az általunk megszerzett dokumentumokból, hogy 3 milliárd forintjába fájt a magyar adófizetőknek. Mindez nemzeti érdek volt, legalábbis Fónagy János államtitkár szerint, aki Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére válaszolt a trippel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek

Milei is jön Orbánék budapesti dzsemborijára, Babiš viszont lemondta a részvételt

A CPAC Hungary egyik sztárfellépője a cseh miniszterelnök lett volna, de vissza kellett fordulnia egy terrorcselekményként kezelt gyújtogatás miatt.

Inkei Bence
belföld

Szijjártó: Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak ezt sokan letagadják, de nekünk erre nincs szükségünk

„Köszönetet mondtam neki azért, hogy az ellenséges nemzetközi környezet és a folyamatos támadások dacára az orosz energia-együttműködés stabilan áll a lábán” – mondta a külügyminiszter az orosz egészségügyi miniszterről.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orosz miniszter Budapesten: A magyar kormány politikája józan, az együttműködésünk baráti

Ez volt az első alkalom, hogy orosz kormánytag EU-s országba utazott a háború kezdete óta.

plankog
POLITIKA

Fónagy János szerint nemzeti érdek volt a több milliárd adóforintba kerülő budapesti influenszertrip megszervezése

Fónagyék azt várják, hogy az őszi turisztikai időszakot is erősíti majd az influenszerek májusi látogatása.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szállás Tiborcznál, ebéd a NER-es luxusétteremben – megszereztük Orbán Ráhel 3 milliárdos influenszertripjének dokumentumait

A Magyar Turisztikai Ügynökség korábban azt állította, 1,5 milliárdot fizettek az influenszereknek a 2024-es bulin, de ez nem volt igaz. Közérdekű adatigényléssel kértük ki a neveket, a helyszíneket, a programokat és a költségeket.

Székely Sarolta
gazdaság