A vasárnapi svéd választások eredményétől függetlenül már előzetesen kijelenthető, hogy Svédország lett Európa állatorvosi lova: a legtisztább példája annak, hogyan omlik össze a régi politikai rendszer a radikális jobboldal felemelkedése alatt, miközben valójában egyik erő sem lehet boldog a helyzettel, akármi is lesz a vége.

A demokratikus pártok pont ugyanazokon a folyamatokon mennek keresztül, mint európai társaik: a baloldali-liberális erők elszigetelni próbálják a jobboldali populista Svéd Demokratákat (SD), a jobbközép pedig már nem tudna utóbbiak nélkül kormányt alakítani, de az SD-nek is megvannak a maga problémái, melyekkel szintén nincs egyedül Európában.

Mára továbbá gyakorlatilag mindenki átvette az SD bevándorlásellenes nézeteit, a korábban híresen toleráns svéd állam szigorúbbá és bürokratikusabbá vált, és ezen lényegesen nem fog változtatni a választás eredménye sem, akármerre is lendül az inga a végén.

A választási eredményről csak annyi biztos, hogy szoros lesz, hibahatáron belüli már csak a különbség az ellenzéki baloldali blokk és a kormányzó jobboldali blokk között az előbbi javára. Pedig akár abból a szemszögből is lehetne nézni, hogy éppen csak kezdetét vette az a tizenöt hónapos időszak, amit Ivan Krasztev Európa 1945 utáni történetének legkritikusabb időszakának nevez, máris megtorpanhat a populista jobboldal európai térnyerése. De ez egyrészt korántsem biztos, másrészt nem látni egyelőre, hogy képesek lennének-e a szociáldemokraták összehozni egy működőképes koalíciót. A szavazók számára ezért a legfontosabb kérdés arra szűkült: a kormányt eddig csak kívülről támogató Svéd Demokraták végre bekerüljenek-e a kabinetbe – vagy inkább a bizonytalanság, akár a politikai káosz árán is kimaradjanak.

Már nem a bevándorlás a legforróbb téma