„Igen” – vágta rá kurtán Gulyás Gábor, a debreceni MODEM és a Műcsarnok volt igazgatója, amikor megkérdeztük, igaz-e, hogy ő is pályázott a Trafó Kortárs Művészetek Háza (röviden Trafó) januártól megüresedő igazgatói posztjára. Magát a pályázati eljárást – a Madách és az Új Színházéhoz hasonlóan – óriási titkolózás övezi: míg a két színház esetében legalább a pályázók számáról kiadtak egy közleményt, a Trafónál nyilvánosan még ez sem ismert. Ahogy a pályázati anyagok tartalmát sem ismerhetik meg még az intézmény dolgozói sem.

Miközben az olyan fontos közhivatalok esetében, mint az elherdált közvagyon visszaszerzésével foglalkozó vagy (a kezdeti nehézségek után) a köztársasági elnöki hivatal, nyilvánosságra hozták a meghallgatottak nevét, sőt előbbinél még magukat a meghallgatásokat is élőben lehetett követni, a közpénzből fenntartott színházaknál – összművészeti programja ellenére hivatalosan a Trafó is annak minősül – a rendszerváltás ígéretével ellentétben valamiért továbbra is a bezárkózás, az információ-visszatartás és az elhallgatás uralkodik. Nemcsak a szélesebb nyilvánosság, hanem még az intézmények dolgozói felé is.