Lemondott a koncessziós hatóság elnöke

POLITIKA

Szerdán benyújtotta lemondását Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke. A hatóságot a Tisza-kormány eleve fel akarja számolni, az erről szóló törvényjavaslatot szeptember elején Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes már be is nyújtotta a parlamentnek, és szeptember 22-én el is fogadták.

Az SZTFH-t 2021-ben hozta létre az Orbán-kormány, ugyanazon a napon, amikor alapítványokba szervezték ki a közvagyon jelentős részét. Az élére pedig Orbán Viktor tanácsadóját, Bíró Marcellt nevezték ki, hogy felügyelje a dohánykoncessziókat, a végrehajtói kart, a szerencsejáték-szervezést, a felszámolókat, és ez a hatóság kötötte meg az állam nevében a koncessziós szerződéseket.

A most lemondott Nagy László a hatóság létrehozatalától kezdődően, annak elnökhelyetteseként vett részt a szervezet alapjainak letételében, valamint alapvető működési kereteinek – az államigazgatás rendszerébe illeszkedő – kialakításában, megszilárdításában. 2024. május 4-i hatállyal pedig a hatóság elnökévé nevezték ki.

Nagy László, az SZTFH leköszönő elnöke
Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A lemondásról szóló közleményében Nagy László azt írta, hogy a Magyar Közlönyből értesült arról, hogy a Tisza-kormány elrendelte az SZTFH működésének átvilágítását, valamint az igazságügyi miniszter jelentést készít arról, hogy a hatóság megszüntetése és az általa ellátott feladatoknak a kormány által irányított szervek általi ellátása milyen szabályozási megoldásokkal hajtható végre.

„Fenti körülményeket is figyelembe véve arra a következtetésre jutottam, hogy esetlegesen személyem lehet(ett) akadálya az érdemi párbeszéd kialakulásának, és amennyiben ez így van, kész vagyok levonni a megfelelő következtetést, és megteremteni az esélyt arra, hogy az SZTFH megkapja a működéséhez szükséges bizalmat, valamint a változatlan szervezeti keretek közötti működés lehetőségét”

– írta Nagy. Hozzátette, hogy a jelentés alapján 2027. január elsejétől megszűnne az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása, a rendeletalkotási jogától megfosztanák, és a kormány irányítása és felügyelete alá rendelt központi hivatalként működne tovább. Szerinte ezzel egy merőben más szervezeti keretrendszer és felügyeleti környezet állna elő, mint amire a megbízatása szólt. „A tisztségemről történő lemondásra irányuló döntésemet azért hoztam meg, mert meggyőződésem, hogy az SZTFH vezetésével járó feladatok felelősségteljes ellátásának lehetősége a jövőbeni, Jelentésben felvázolt szervezeti keretek között részemről nem biztosíthatók megfelelően és hatékonyan” – írta.

Kapcsolódó cikkek