Bombafenyegetést kapott több budapesti iskola is

bűnügy

Fenyegető levelet kapott a Budapest XV. kerületi Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola – írta Cserdiné Németh Angéla polgármester a Facebook-oldalán. A rendőrök nem találtak robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt az épületek átvizsgálása során. Az MTI azt írja: nemcsak két, hanem több mint tíz fővárosi iskolát ért fenyegetés.

A polgármester korábban azt írta, hogy az iskolák még szerda este kaptak fenyegető levelet, a rendőrség csütörtök reggel megkezdte az érintett épületek átvizsgálását. A gyermekek biztonságos elhelyezése megtörtént: a szükséges esetekben a tanulókat a Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a Hartyán Általános Iskolában helyezték el.

A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium a Facebook-oldalán közölte, hogy a bombafenyegetést tartalmazó levelet a helyi rendőrségre is megküldték. Az iskola azt kérte a szülőktől, hogy csütörtökön ne vigyék iskolába gyermeküket, illetve az ügyeletben lévő gyereküket vigyék haza. Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délben közölte: a rendőrség a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Az iskolákat kiürítette, az épületek átvizsgálása megtörtént.

Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium
Fotó: Google Maps

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) terrorcselekmény előkészülete miatt rendelt el nyomozást. Kész-Varga Mónika, az NNI szóvivője az MTI-nek azt mondta: nagyon súlyos bűncselekményről van szó, ezért kiemelten kezelik az esetet, és mindent megtesznek, hogy minél előbb kézre kerítsék az elkövetőt.

A szóvivő hozzátette: arra kérik a lakosságot, hogy akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, az keresse az NNI-t, amelynek elérhetősége megtalálható a police.hu oldalon.