Matolcsyék ügye a Nemzeti Nyomozó Irodához került, ezen belül is a csúcsbűnözőkre szakosodott fejvadászokhoz.
Vizsgálják, van-e összefüggés a mostani, és a néhány nappal ezelőtti esetek között.
A fiktív adatokkal külföldre szállított kiskutyákkal milliókat kereshettek, miközben egyes állatok oltás hiányában megbetegedtek és elpusztultak.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fenyegetés kinyomozásában.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a volt jegybankelnököt, szabadlábon védekezhet hat társával együtt.
Ezzel indokolta a bíróság, miért rendelte el a Volánbusz-ügy két gyanúsítottjának letartóztatását.
A Hankó Balázs vezette kulturális minisztérium 12 ezer műanyag játék kismotor gyártására és raktározására adott megrendelést Balásy Gyula cégeinek.
Szakács szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy ha Orbán Viktort beviszi, akkor majd ő odamegy, és a vállán viszi ki a börtönből, mint Táncsicsot.
Az NNI jelenleg is elemzi az illetőnél lefoglalt eszközöket, adattárolókat.
A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.
A hatóságok 14 helyszínen tartottak házkutatást, öt embert pedig elfogtak egy kiterjedt, gyerekbántalmazással kapcsolatos ügyben a Tisztítótűz nevű műveletben.
Egy olvasónk az Infopark B épületénél szúrta ki az NNI nyomozóit, ahol az MNB-ügyben érintett, Somlai Bálint-féle Raw Development irodái is találhatók.
De szerinte ennek „van objektív oka is”.
Virág Norman Viktor nyomozó úgy érezte, hogy a munkája 80 százalékát a politikai elvárásoknak való megfelelés tette ki.
Henry után újabb rejtélyes figura kereste meg 2025 nyarán az egykor a Tisza Pártnak dolgozó fiatal informatikust, Gundalfot. Theonak nevezte magát, de nem beszervezni akarta, hanem figyelmeztetni. Azt állította, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozik, és a szervezet érintett az ügyükben, de politikai megrendelésre cselekszik. „Túl sok a szürke zóna, túl sok mindent húznak ki az anyagokból.”