Végeláthatatlan, sehova sem vezető, ezért mindig rendkívül szórakoztató arról vitatkozni, hogy ki volt a 20. század legjelentősebb filozófusa. A filozófusok teljesítményét nem nagyon lehet objektív eszközökkel mérni, kudarcra ítélt vállalkozás eldönteni, hogy két egymásnak feszülő absztrakt gondolat közül melyik az igazabb.

Mégis: erős érvek szólnak amellett, hogy nem nagyon volt jelentősebb gondolkodója a 20. századnak, mint a száz évvel ezelőtt született Michel Foucault. A francia filozófus a mai napig a világ egyik legtöbbet hivatkozott társadalomtudósa, akinek szövegei számtalan területen bizonyultak rendkívül megtermékenyítőnek: a kriminológiától a szexualitás vizsgálatán keresztül a történetírásig, a pszichológiától a jogelméletig bezárólag gondolkodnak ma kutatók a Foucault által felvetett kérdések és nézőpontok mentén, akkor is, ha adott esetben nem is olvastak tőle semmit, vagy ha igen, akkor nem sokban értenek vele egyet.

Foucault legnagyobb húzása talán, hogy képes volt megváltoztatni a kérdéseket, amelyeket az emberek olyan dolgokkal kapcsolatban tesznek fel, amelyeket általában magától értetődőnek tartanak. A rendkívül szerteágazó és gazdag életmű jelentős hatását jelzi, hogy a legkülönfélébb irányzatok és ideológiai táborok vélték időnként a sajátjuknak, Foucault szövegeibe ugyanúgy bele tudták látni az identitáspolitika ősforrását, mint a túlterjeszkedő-megfigyelő állammal szembeni mély szkepszist, és épp ezért rendszeresen bele lehet futni cikkekbe, hogy akkor most éppen a bal- vagy a jobboldal találja meg Foucault-t magának.

Kései interjúiból lehet tudni: Foucault maga rendkívül jól szórakozott azon, hogy már élete során sem tudták egyértelműen besorolni, és az elmúlt évtizedekben erről zajló viták ugyanolyan parttalanok (plusz alighanem még feleslegesebbek), mint hogy ki volt a legjelentősebb filozófus, de azt jól jelzik, hogy Foucault több mint 40 évvel a halála után is rendkívül fontos gondolkodó maradt.