hatalom

Deutsch Tamás felesége pont ugyanazt csinálja a ritmikus gimnasztikában kicsiben, amit a Fidesz nagyban

Nemzetközi etikai vizsgálat folyik Deutsch Tamás felesége, az RSG-s Deutsch-Lazsányi Erika ügyében, mert többen is verbális és fizikai bántalmazással vádolták meg. Hogy vette át a hatalmat 2016-tól kezdve az edző-sportvezető a ritmikus gimnasztikában?

Fődi Kitti
sport

Magyar Péter: „A hatalom torzítja a személyiséget, a miniszterelnökre ez hatványozottan igaz”

A Tisza Párt elnöke először csaphatott össze közvetlenül Orbán Viktorral. Ezután értékelte nekünk az európai parlamenti vitát.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Török Gábor a közmédiáról: Ami 2010 előtt a politikai beavatkozás, politikai harcok terepe volt, az most egy politikai fegyver

„Legyen-e a mindenkori kormány szócsöve a közmédia” – tette fel a kérdést a Facebookon az elemző.

Benics Márk
POLITIKA

Egyre több ország kérdőjelezi meg a nyugati nagyhatalmak vezető szerepét

Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán Viktor istenadta hatalma

Utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy semmi újat nem hoz az idei tusnádfürdői előadás. Aztán váratlanul elhangzott egy személyes kérdés.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A fordított Patyomkin-falu, ahol este jót mulatnak a díszletek közt

Tusványosi jegyzetek: a férfi a béketervvel, az alvó kínai diplomata, a próféta és annak története, hogy bár végre kaptam levegőt, a hatalmi logika fullasztóan hat a közéleti vitákra.

Bódog Bálint
vélemény

Orbán azt fejtette ki Tusványoson, hogy a sorsa a hatalom

A miniszterelnök szerint a hatalom őrli az embert.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Lemondott Toronto polgármestere, mert kiderült, viszonya volt egy beosztottjával

Feleségétől és családjától közleményben kért bocsánatot.

Solti Hanna
POLITIKA

Országzászló #1: Három lába van a NER-nek, de egyet az élet kirúg alóla

Az Orbán-rendszer stabilitásának egyik garanciája a gazdaság folyamatos erősödése volt. Most ennek vége. Magyari Péter és Ruff Bálint új műsorának első adása arról is szól, hogy mi az, aminek viszont nincs vége.

444.hu
podcast

Egy poszt, amiből kiderül, milyen a fiatal fideszesek hatalomfelfogása

A Fidesz ifjúsági tagozata újszerűen alternatív nézőpontból vizsgálja Kis János munkásságát.

Herczeg Márk
képzavar

Lázár János rájött, hogy aki hatalomhoz jut, az még több hatalmat szeretne a hatalom segítségével

Makón kívül pedig rombolás és pusztítás zajlik mindenhol.

Czinkóczi Sándor
politika

Fidesz: Az ellenzék a hatalomért és a pénzért mindenre képes

Az ellenzéki pártok közéleti aktivitásra, az európai EP- választáson való részvételre biztatták az utóbbi hetekben tartott rendezvényein a londoni, a müncheni és a bécsi magyarokat.

Boros Juli
politika

Az Egyesült Államok felszólította a venezuelai hadsereget, hogy biztosítsa a hatalom békés átadását

És újabb szankciókat jelentettek be az állami olajcégre.

Botos Tamás
külföld

Hatalom- és kleptomániás miniszterelnökök kiszűréséhez terjesztett be népszavazási kezdeményezést Vágó Gábor

A Korrupcióellenes Szövetség titkára 9 újabb korrupcióellenes népszavazási kezdeményezést nyújtott be. Kérdés, a Fidesz ezeket is inkább megtörvényhozza-e, hogy elkerülje a népszavazást.

Tbg
politika

Több vagyona van Trump-kormány 17 tagjának, mint Amerika egyharmadának

9,5 milliárd dollárral tengődnek.

Kulcsár Rebeka
külföld