Orbán Viktor anyja is imádkozott a KDNP imaóráján a „politikai foglyokért”

POLITIKA

Közös imaórát tartottak a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kezdeményezésére „a politikai rabok kiszabadulásáért” pénteken Budapesten.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: a békés, csendes imaórára vonatkozó kezdeményezésüket azért hirdették meg, hogy „a politikai rabok és családjaik” érezzék, nincsenek egyedül, velük vannak és mellettük állnak ezekben a nehéz időkben is. Értékelése szerint a hatalom rajtuk keresztül akarja félelemben tartani az egész országot.

A frakcióvezető politikai fogolyként nevesítette Hankó Balázs korábbi kulturális és innovációs minisztert, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatási államtitkárt, Seszták Miklós korábbi nemzeti fejlesztési minisztert és Bús Balázst, Óbuda korábbi polgármesterét.

Az MTI tudósítója a helyszínen az imaórára érkezők között látta a KDNP frakció több tagja mellett Orbán Viktor előző miniszterelnök édesanyját, valamint Hankó Balázs édesapját és feleségét.

Orbán Viktor anyja a 2023-as békemeneten.
Fotó: Németh Dániel/444

(MTI)