Menetelés, törióra és hosszú idő után az első szabad ünnep: ilyen volt az idei október 23.

Idén március 15-én arra emlékeztem, hogy ezért az országért hősök adták az életüket. Ma kimondhatjuk a mondat második felét is: mindezt nem tették hiába. Mert itt állunk ennyien szabad magyar polgárként egy erős, demokratikus, független Magyarországon.

Nem volt hiábavaló Brusznyai Árpád, Szeles Erika, Mansfeld Péter áldozata. Hiszem, hogy ők ma látnak minket, büszkék lennének ránk, és mi büszkén mondanánk, nézzetek körbe, a forradalom győzött, az áldozatvállalásotok nem volt hiábavaló.

Azért is küzdöttek, hogy eltűnjenek a zsarnokság jelképei, újra büszkén viselhessük a nemzeti színeinket. A hőseink igazságot akartak az ártatlanul elítélteknek. Évtizedeket kellett várni, de 37 éve eljött a nap is, amikor a meghurcoltak visszakapták becsületüket. Ma ezeknek a hősöknek a nevét tanítjuk a gyermekeinknek, utcák őrzik a nevüket.

Ezt az örökséget visszük tovább, amikor olyan országot építünk, ahol a szabadság mellé tisztes megélhetés, megbecsülés és lehetőség jár.

Ki lenne olyan rövidlátó, hogy 70 évvel később szétválassza azokat, akik akkor egymásba karolva indultak el. Nem érti a forradalmat, aki méricskéli, kinek jár a hálánk, kinek jut hely a nemzet emlékezetében. Nem érti Magyarországot az sem, aki érdemesre és érdemtelenre, igaz magyarra és igaztalanra, idegenre osztja fel saját honfitársait.

már összecsomagolták a bőröndöket, de a nagymamája azt mondta: Palkó kedves, én nem tudok innen elmenni. Magyar többek között ennek a hazaszeretetnek köszönheti, hogy itt lehet ma a téren az ünneplőkkel. De voltak több százezren, akiknek menniük kellett az aknamezőkön keresztül a szabad világ felé. A miniszterelnök köszönetet mondott azoknak az országoknak, akik befogadták őket. 1956 állócsillag, de nemcsak Magyarország egén, átragyogott a lezárt határokon, át a vasfüggönyön, az óceánokon túlra, sokan ekkor tanulták meg, hogy mi a magyar. Túlragyogott a diktatúra évtizedein, nemzedékeken át, bátorságot ad az induláshoz, hitet az összefogáshoz, erőt ahhoz, hogy a maga korában kivívja és megőrizze valaki a szabadságát.

Örökül hagytak még valamit 1956 hősei - folytatta Magyar. „56 óta minden magyar vezetőnek tudnia kell, a hatalmat soha nem lehet fontosabb, mint a hazája szabadsága. Aki a saját népével szemben Moszkvában vagy bárhol máshol keres támaszt, annak legyen 1956 intő figyelmeztetés, idegen támogatással ideig óráig meg lehet tartani a hatalmat, de a magyarok szabadságvágyát soha nem lehet megtörni vele. 1956 véráldozatát egyetlen magyar vezető sem teheti zárójelbe pillanatnyi gazdasági alkukért vagy kétes szövetségekért. Aki 1956 után egy agresszort meneteget vagy idegen birodalmaknak rendelné alá a nemzetet, az semmit nem ért 1956 üzenetéből, legyen Budapesten vagy egy párizsi teraszon”, utal az olvasónk által a francia fővárosban fotózott Orbánra.

Október 23-án és az azt követő napokban a magyarok világtörténelmet írtak, beütötték az első szegeket a kommunizmus koporsójába. Utána már tisztességes ember nem mondhatta, hogy a kommunizmus a szabadságot szolgálja, a munkások nevében beszél, a nép akaratából uralkodik.

A szabadságot ígérő hatalom tankokkal felelt a szabadság követelésére, ezt többé semmilyen hazugság nem tudta eltakarni.

A hatalom utána nem érte be bosszúval. Azt akarták, magyar gyanakodjon a magyarra. Ennek vált szimbólumává 1958 június 16-án hajnalban kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst. Gimes a halála előtt a kihallgatási jegyzőkönyvekből egyetlen dolgot törölt: azt, hogy ő a demokrácia ellen küzdött volna. El tudta fogadni a halált, de azt nem, hogy bárki azt gondolhassa róla, a demokrácia ellen küzdött volna.

Nekünk üzent. Azt akarta, hogy tudjuk, a független és demokratikus Magyarországért adta életét.

Látjuk a gyalázatot, hogy jeltelen gödörbe ássák el a holttesteket. Titokban vonszolják át őket a 301-es parcellában. Hamis nevek alatt, jeltelen sírokban földelték el őket. Mekkora aljasság, és micsoda tévedés! Azt hitték, elpusztíthatják, amiért meghaltak. Azt az egy szót, amit Gimes kihúzott, a demokráciát és a szabad hazát soha senki nem tudta eltörölni. Halálukkal nekünk is üzentek, ők a független és demokratikus Magyarországért adták életüket.

Mi pedig most, 70 évvel később, felemelt fejjel válaszolhatunk: értjük az áldozatukat, őrizzük a szabadságukat, és ezt a hazát soha többé nem hagyjuk eltiporni.

A Mi Hazánk elnöke azon botránkozott a Corvin közben, kiket hívott meg Magyar Péter a parlamenti emlékülésre. Emmanuel Macront, aki végül nem érkezett meg, Európa sírásójának nevezte. „De van ennél rosszabb is: Volodimir Zelenszkij, aki kétségtelenül szintén hasonlít Magyar Péterre, például abból a szempontból, hogy totális diktatúrát épít, hiszen mindeféle választás nélkül van hatalmon. Már rég nem lenne hatalmon, de nincsenek választások Ukrajnában. Ezért az utolsó ukránig folytatja a harcot, mert az az ő saját hatalmon maradásának az egyetlen biztosítéka. Közben kihal az ukrán nép, hol érdekli az Zelenszkijt?”

A forradalom kezdetekor a félelem órák alatt elpárolgott az országból, a kapualjból kilépő pesti srácok megállították a világ legfélelmetesebb hadsereget. Ez a 13 nap a becsület forradalma volt. A becsület szentebb volt még az életnél is - mondja, Magyar, majd Camust idéz. Azzal folytatta, hogy a diktatúra a maga erejéből a forradalmat nem tudta leverni, ehhez idegen hadsereg kellett, majd ismerteti a forradalom utolsó, kétségbeesett segítségkéréseit, a rádió végleges elhallgatását, amit a világ dermesztő csendje követett, a szabad világ megbénulva hallgatott. A katonai túlerő leverhette a forradalmunkat, kivégezhette a mártír miniszterelnököt, börtönbe zárhatták, meggyilkolhatták a hőseinket, de azt a felismerést, hogy képesek vagyunk összefogni, és a kezünkbe venni a sorsunkat, hogy bármire képesek vagyunk ezért a csodálatos hazáért, többé soha senki nem vehette el tőlünk.

Nincs megrendítőbb és felemelőbb dolog annál, mint hogy 70 évvel később ezen a téren állhatunk békében, szabadságban, egy erős és valóban független európai Magyarországon. Azon a téren, ahol először szólt Nagy Imre a magyar emberekhez, a tömeg egy emberként kiáltotta a világba: nem vagyunk mi elvtársak. Ahol két nappal később sortűz zúdult a békésen tüntető tömegre.

Hősök voltak, és mégis hétköznapi emberek, mint mi. Ezért volt akkora erejük. Az elnyomó hatalom akárhová fordult, a saját népével találta magát szembe. Mielőtt a forradalmat leverték, volt 13 dicsőséges nap, amikor egy emberként mondta, kiabálta a nép, hogy Ruszkik, haza!

Üdvözlöm önöket a szabad, demokratikus, erős, és immár tényleg független Magyarországon, kezdte beszédét Magyar Péter a Kossuth téren. „Üdvözlöm önöket egy olyan országban, amely kivívta szabadságát, megvédte demokráciáját."

Magyar üdvözölte a meghívott külföldi politikusokat is, és külön köszöntötte a még élő 56-osokat szerte az országban és a nagyvilágban. Megköszönte nekik a bátorságukat.

Magyar ezután felidézte, hogy ezekben az órákban 70 éve mi történt, hogy akkor még nem tudhatták, mit hoznak a következő napok, hányan vándorolnak majd ki, hányan adják az életüket a hazáért. Hiszek benne, hogy ha tudták volna, akkor sem cserélték volna el a sorsukat. Összekapaszkodva, méltóságteljesen vonultak a Kossuth tér, a forradalom, a történelem felé. Minden utcasarkon újabb és újabb tömegek csatlakoztak hozzájuk, mire a térre értek, százezrek voltak. Együtt mondták ki: ez itt a mi hazánk, bármire képesek vagyunk érte.

A Kossuth tér megtelt, egyelőre a kötelező körök mennek: versmondás, éneklés, zászlólobogtatás. Gripenek is elhúznak majd mindjárt a tér fölött.

A fideszes rendezvény végén lejátszották a Nélküledet, és utána alakult ki a spontán skandálás.

Jens Stoltenberg norvég pénzügyminiszter, a NATO volt főtitkára a Parlamentben azt mondta, hogy ahogy a magyarok tettek 1956-ban, most az ukránok néznek szembe az orosz harckocsikkal. Oroszország irányítása alá akarja vonni Ukrajnát, és agresszióval át akarja írni az európai béke rendjét. Ezzel szemben együtt kell kiállni a NATO-ban, Európában, Ukrajna mellett. Ukrajna nemcsak a saját túlélésért küzd, hanem a szuverenitásért és a demokráciáért. A támogatásunk Ukrajnának nem jótékonykodás, hanem befektetés a saját biztonságunkba és a jövő Európájába. Ma azok előtt tisztelgünk, akik kiálltak 70 éve a szabadságért, és akik továbbra is ellenálltak az azt követő évtizedekben, a bátor diákok, a munkások előtt, azok előtt, akik harcoltak, akiket menekülésre kényszerítettek, és akik az életüket áldozták. Az 1956-os forradalom erőteljes emlékeztető, hogy mennyire fontos megóvni a szabadságot és a demokráciát.

Újra és újra szükségünk van a hősökre. Ők tanítanak meg arra, hogy a szabadság becses kincs. Küzdeni kell, ha el akarják venni. Nélküle nincs igazság. És ha nincs szabadság és nincs igazság, akkor miért érdemes élni? Erre tanítanak a hősök.

Lehet, hogy itt állnak köztünk a jövő hősei? Csak még nem tudják, nem sejtik, magukról sem hiszik. Bármelyik nap lehet az a nap, bármelyik nap hívhat bennünket a haza. Nem vagytok egyedül, nem feledjük 56 hőseit. Tanuljuk meg tőlük, hogy a hazaszeretet az a hit, hogy a mainál jobb jövőt építhetünk közösen. Hogy örökségünk legbecsesebb része az a tudás, hogy ha kell, egyszerre ver minden magyar szíve. A közös szívdobbanás köt össze minket. Dicsőség a hősöknek, ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak - zárta beszédét Schmidt Mária.

Az állami ünnepség fő helyszíne, a Kossuth tér kollégánk szerint fél 4-kor már félig megtelt érdeklődőkkel, akik a Parlament épülete előtt felállított színpadon egy 50-es évekbeli nótákat éneklő zenekart hallgatnak. A színpad két oldalán zászlók és ‘56-os fotók vannak kifeszítve az Országházra. Sokak kezében lyukas zászló van. Az Alkotmány utca le van zárva, korabeli ruhákba öltözött színészeket is látni. A szervezők láthatóan nagy tömeggel számoltak, Magyar Péter is itt mond majd ünnepi beszédet 4 órakor. Ezt a Tisza-frakció tagjai és a külföldi vendégek a téren két oldalt felállított fehér sátrak alól hallgatják majd.

Mitől sűrűsödött össze az idő azon a 70 évvel ezelőtti, késő őszi napon, hogy berobbantotta az egy irányba tartó akaratokat? - kezdi Schmidt Mária, majd arra jut, hogy a megmaradás vágya merevítette ki a pillanatot, hogy felismerték, a puszta túlélés a tét, és nincs kire várni.

A szovjetek arra akarták kényszeríteni a magyarokat, hogy tagadjanak meg minden közösséget azzal, amit örököltek, mondta, majd felidézi, hogy az 56-hoz vezető, éveken át tartó terror, a mindennapi kommunizmus kegyetlensége hatalmasra növelte a feszültséget, de 23-án felszakadt a kiáltás: elég volt, ruszkik haza, szabad választást! Egységbe forrt a nép, minden magyar egyet akart: független országot, szabad választást, a szovjet megszállók eltakarodását.

Schmidt ezután felidézte, miket meséltek neki 56-osok, például, hogy Wittner Mária Krisztus arcát hímezte a lyukas zászló közepébe. És mindenki egyet akart: szabad Magyarországot.

Szükségünk van 56 hőseire, mert ők a bizonyosság, hogy az igazság végül mindig győzedelmeskedik, mondta.

Schmidt szerint ma is vannak, akik el akarják orozni a pesti srácoktól a tetteiket. Ne hagyjuk! El akarják hazudni nemzeti forradalmunkat. Be akarják zárni, át akarják rendezni a Terror Háza múzeumot. Vitát akarnak rendezni az áldozatokról és tettesekről, mert azt állítják, ez nem egyértelmű. Hogy ki maradhat a tettesek falán. Ne hagyjuk! Hogy megint a Népszabadság mondja meg, mi az igazság. Ne hagyjuk!

Ahogy apja 1956-ban, úgy most Sinkovits-Vitay András is elszavalta a Nemzeti Dalt. Bár lényegesen kevesebb ember előtt.

Előtte Binder Csaba, a párt ifjúsági mozgalmának alelnöke beszélt arról, hogy a Tisza az égről is lehazudta a csillagokat azzal a törvénymódosítással, „amelyet követően, mint a startból kilövő futóversenyző, rohanták le az oktatási intézményeinket az addig pórázon tartott lobbiszervezetek. Ha egy olyan esetről is tudomást szerzünk, hogy iskolákban LMBTQ-érzékenyítést tartanak ezek a szervezetek, akkor a Mi Hazánk Ifjaival ezeket a szervezeteket és ezeknek a szervezeteknek a tagjait ki fogjuk rángatni az iskolákból, de még annak környékéről is.” Ezt a megszólalást fújolás, füttyszó és taps fogadta.