Az amerikai rappert korábbi antiszemita kijelentései miatt kitiltották Nagy-Britanniából, és lemondták a francia és a lengyel koncertjét is.
Rumen Radev az Oroszországgal való kapcsolatok megújítását szorgalmazza és szeretné megszabadítani az országot a korrupciótól és az oligarchikus kormányzási modelltől.
Aztán Vadon János elmondta, hogy létezik olyan opció is, amikor „nemet mondasz”.
Azt mondta, nemcsak a tánca miatt akar világhírű lenni, hanem a magyar egészségügy megreformálása miatt is.
Irán szerint az esemény fegyveres kalóztámadás volt az amerikai haditengerészet részéről.
Így működött a backoffice.
A Magyar Ikárosz bukása, az ellopott vagyon visszaszerzése, a választási törvény újraírása, a Trump-hívők lázadása és az örökös belügyminiszter búcsúja a 444 napindító hírlevelében.
A választás utáni hétvégén héten egyszerre vitték el a Skandináv lottó, a hatos lottó, az ötös lottó és a Joker főnyereményét is.
Kocsis azt írta róla, egyike a Fidesz „kis házi árulóinak”, akik „egyszer csak fojtogatónak érezték a hazai levegőt”.
Václav Klaus véletlenül elemelt töltőtollából annak idején nemzetközi mém lett.
A támadót menekülés közben lelőtték, a hatóságok szerint valószínűleg ő adta le a lövéseket minden helyszínen, és az áldozatok egy része a rokonai közé tartozott.
A cég szerint a helyzet külső beavatkozás nyomán alakult ki, és a SPAR ausztriai forgalmazói hálózatát érinti.
És belengetett egy pert is, bár csak szőrmentén.
0 lett a legendás 3,125 százalékos esélyből. Ő az egyetlen ember, aki az összes Orbán-kormányban ugyanazt a tárcát kapta meg. Minisztériuma a választási kampány két legfontosabb történetében, a Szabó Bence- és a Szőlő utcai sztoriban is szerepet kapott.
Az üzletember szerint nem igaz, hogy ő az Orbán-kormány alatt gazdagodott volna meg, hiszen a Szentkirályi 2007-ben már piacvezető volt Közép-Európában.