„Ehhez nem kell orosz hírszerzőnek, meg nem kell semmilyen hírszerzőnek lenni.”
Oroszország agresszív fellépése teszi mindezt szükségessé.
Csak köszönteni akarta a híveket. A helyzet gyorsan eszkalálódott.
Fontosabb, hogy ők mihez ragaszkodnak, mint az, hogy kiderüljön, mennyibe kerülhet az adófizetőknek a tavaly felvett kínai gigahitel.
Azonnal nyilvánvaló, hogy ez a drogellenes lesz a legeredményesebb digitális polgári kör.
Törökország északi részén nagy hagyománya van az ünnepi fegyverropogásnak, csakhogy nagyon veszélyes.
Három fegyverből tüzelt a tanévnyitó misét hallgató bölcsődés, óvódás és iskolás diákokra, majd végzett magával a templom kapujában.
Megfeszített munkával sikerült olyan technológiai megoldást találni.
Rio Ngumoha pár nappal a 17. születésnapja előtt nyert meccset a Liverpoolnak. Egy nappal korábban a 15 éves Max Dowman rögtön az első felnőtt bajnokiján kiharcolt egy tizenegyest,. Sose volt egyszerre ennyi tizenéves a Premier League-ben. Kik ők és hová tartanak?
Ugyanis a város teljes elfoglalására készülnek.
Az autó átsodródott a busz sávjába.
„Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam.”
Amelyet a mesterséges intelligencia által készített filmben nagy történelmi események közé emeltek.
Megvan a magyarázat, miért eshetett neki ennyire a kormánypropaganda a saját Himnusz-verziót éneklő Ajsa Lunának: nem volt elég kemény Orbán ízlésének.
A tárgyaláson egy papírlapot tartott fel, amire azt írta: Putyin egy faszfej!