A magyar foci két nagy reménysége is hazajött már, mert fiatalokat kell játszatni az NB I-ben. Karriertemető vagy katapult lesz az új szabályozás?
Megérkezett a sötét mód a 444-re! Az app után most már a böngésződben is kímélheted a szemedet a világos háttértől, és élvezheted a kényelmesebb olvasást.
„Elvégeztük az előzetes számításokat, és úgy tűnik, mindannyian »elmozdultunk« délkelet felé” – írta az orosz tudományos akadémia.
„A gyorsan mozgósított rendőri egységek – drónnal megerősítve – két órán belül lokalizálták a fáradt négylábút a Neumann János utca végén, ahol békésen heverészett egy zöld területen” – írta a rendőrség.
Nem ők lennének az elsők, Salvadorból hónapok óta érkeznek a horrortörténetek a kitoloncoltaktól.
Az állomáson hétfőn siklott ki tolatás közben egy mozdony, a balesetben senki sem sérült meg.
A hatóságok 33 ezer liter hamisított alkoholt és 29 ezer liter etil-alkoholt foglaltak le.
Kreml-közeli források szerint Putyin kételkedik abban, hogy hatékonynak lennének Trump ultimátumai.
A népszerű hobbi egyetlen képben összefoglalva, egyenesen a Budakeszi vadasparkból.
Globálisan erősödött a jobboldali populizmus, miközben a Trump-hatás az amerikai elnök politikájával legerőteljesebben szembeszálló politikusokat is felemeli. Nehéz pontos meghatározást adni arra a hullámvasútra, amit az új adminisztráció hozott a nemzetközi politikába.
Darko Glisicet kórházba szállították, állapota súlyos.
Az olasz hatóság szerint a kínai cég nem olyan környezetvédő, mint amilyennek hirdeti magát.
A Ferencváros elnökének már mindenről az jut az eszébe, hogy szemétség jutalmazni a magyarokat.
Az illetékes minisztérium kurátora lett.
Pont két hónapja volt itt utoljára.