Kerner Zsolt

Ma eddig két címet olvastam félre

Atombombák robbantak és Meg White húsokat véleményez.

Kerner Zsolt
444

Hodorkovszkijnak nem igazán van szerencséje

Megint újratárgyalnák az ügyét. Egyszerűen sosem fog kiderülni, mennyit kellene ennek az embernek ülnie.

Kerner Zsolt
külföld

Ez a nyolcperces Sherlock miniepizód nagyon erős indítása a délutánnak

Sherlock Holmes halálában sem pihen. Nemsokára jön az új évad, de addig hergelnek minket még kicsit.

Kerner Zsolt
FILM

5 dolog, amit Amerikában mindenképp ki kell próbálnod

Ilyen szokatlan dolgokat egyszerűen nem lehet kihagyni. Lerántjuk a leplet a fiatal kontinens megannyi titkáról.

Kerner Zsolt
utazás

Ennél furcsább beszédet még a kormány egyetlen minisztere sem mondott

Balog Zoltán Liliána köszöntése című kevésbé ismert beszéde sokkal durvább, mint bármi, amit Hoffmann Rózsa eddig mondott.

Kerner Zsolt
politika

A jó csajt is elengedte Putyin a Pussy Riotból

Nagyezsda Tolokonnyikova a letartóztatott zenekar legismertebb arca.

Kerner Zsolt
külföld

Akár két hét múlva kitörhetne a harmadik világháború

A világ legjelentősebb hetilapja szerint pont ugyanolyan a hangulat most, mint az első világháború előtt volt. Kína az új Németország, az USA az új Nagy-Britannia és Japán alakítja Franciaországot. Az oroszok pedig most is az oroszok.

Kerner Zsolt
háború

Na, ez a videó tényleg annyira cuki, hogy egyben végig sem lehet nézni

Corgikölykök, Corgikölykök mindenhol.

Kerner Zsolt
ÁLLAT

Minden idők legabszurdabb tévécsatornája

Egyszerűen ott ragadtunk a most indult M3-as csatorna előtt. Épp a Játék határok nélkül megy.

Kerner Zsolt
media

Találd meg a magyar Waldót!

A képen elrejtettünk egy híres politikust. Megtalálja vajon a sok narancssapis lurkó között?

Kerner Zsolt
játék

12 évet kapott a férfi, aki megerőszakolta Páva Zsolt lányát

Elítélték a férfit, aki korábban brutálisan megverte és megerőszakolta Páva Zsolt pécsi polgármester lányát.

Kerner Zsolt
bűnügy

Ez a szívatás talán egy kicsit durván sült el

A srác megszívatta részeg barátját. Úgy csinált, mintha éppen az anyjával szexelne. A részeg srácnak meg nem esett le a poén, és majdnem megölte.

Kerner Zsolt
vicc

Az új Negro-reklám teljesen értelmetlen

Mit csinál a biztonsági őr, ha megijesztik? Bedob egy Negrót és megtanítja énekelni Palya Beát.

Kerner Zsolt
Egyéb

A világ legdivatosabb kutyáinál jobb tartalom már nem lesz

Megcsinálták a világ leghíresebb street style blogját, a The Sartorialistot, csak kutyákkal. Nagyon divatos kutyákkal.

Kerner Zsolt
ÁLLAT

Excelben írtak kalandjátékot

Kerner Zsolt
játék