Németh Dániel

Ilyen hangulatban szavazta meg a parlament, hogy az állam legyen a legkevésbé felelős a szociális biztonságért

Egy parlamenti ülés, ahol Orbán köré gyűltek a legfontosabb emberei, miközben a Kossuth téren hullazsákba bújt civilek tiltakoztak.

Németh Dániel, plankog
Politika

„Elüldöztétek az osztályfőnökünket!”

A budapesti mellett volt élőlánc többek között Szombathelyen, Pécelen, Sarkadon és Oroszlányban is a közoktatás állapota miatt.

plankog, Németh Dániel, Bankó Gábor
oktatás
Videó

A megvalósult magyar álom: A Matolcsy-crew felemelkedése

Számos gazdasági csodának lehettünk tanúi az elmúlt 12 évben, de talán egy sem volt olyan extrém, olyan merész, olyan hivalkodó, mint a jegybankelnök fiának és barátainak mesés meggazdagodása.

Kiss Bence, plankog, Németh Dániel, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Simicskó Haditechnika magazinnal, Kövér László nyomógombos telefonnal, Gulyás Gergely pedig Rogán Antallal ült be a parlamentbe

Hogy aztán meghallgassák, ahogy Orbán Viktor nem válaszol a kérdésekre az azonnali kérdések órájában.

Mészáros Juli, Németh Dániel
Politika

„Ez a kormány még legalább három és fél évig hatalmon van, belőlük kell kitaposnunk az intézkedéseket és a pénzt”

A csütörtök reggeli élőlánc résztvevőit Pankotai Lili ügyéről és a tüntetés célkitűzéseinek kiszélesítéséről kérdeztük.

Szász Zsófi, Kiss Bence, Németh Dániel
video

„Az apa férfi, a tanárhiány nő”

Élőláncba szerveződő diákoktól zengett Budapest csütörtök reggel, akik a pedagógusokért álltak ki. Közben országszerte több ezer tanár sztrájkol, Zalahalápon pedig egy teljes tantestület kezdett polgári engedetlenségbe.

plankog, Németh Dániel, Bankó Gábor, Szurovecz Illés
oktatás

„A pedagógusok már felvállalták a felelősségüket, most rajtunk a sor” - zuglói szülők szerveztek fényes élőláncot

Több százan álltak az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény épülete köré.

Németh Dániel
oktatás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A két világháborúban küzdő magyar katonák esküjükhöz híven a végsőkig helytálltak

A II. világháborúban hősi halált halt 102 magyar katonát temettek újra a Fiumei úti sírkert hősi parcellájában. Köztük a hovédelmi miniszter nagyapjának bajtársait is.

Németh Dániel
történelem

A fenyegető leveleket a Belügyminisztériumnál égették el, de ez a tiltakozás messze nem csak Budapestről szól

A legnagyobb tiltakozás a közoktatás helyzete miatt a fővárosban volt, de Zalaegerszegtől Miskolcig számos városban voltak pénteken nagyobb megmozdulások.

plankog, Németh Dániel, Botos Tamás, Bankó Gábor
oktatás

Viktor, Viktor, tűnj a sulinkból! – 40 ezren tüntettek a közoktatásért és a tanárokért a Kossuth téren

Képgaléria a napról, amikor elégedetlen tanárok és diákok uralták a fővárost.

Németh Dániel, Bankó Gábor
oktatás

Így zajlott a Magyar Jeti élő premierje az Átriumban

A bemutató után a Lakmusz újságíróival és az Országzászló podcast készítőivel beszélgettünk arról, hogyan zajlik a valóság meghajlítása a tömegmanipulációra alapuló rendszerben.

Németh Dániel, plankog, Ács Dániel
444

Még Rákay Philip is visszazökkent a valóságba a Fidesz frakcióülésén

Így érkeztek a résztvevők Orbán Viktor évadnyitó eligazítására, amit a nyilvánosság kizárásával tartanak.

plankog, Németh Dániel
Politika

Itt volt mindenki, aki a NER-nek fontos vagy annak érzi magát

Kötcsén hangolódott az évadkezdésre a Fidesz holdudvara.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
Politika

Négy gimnázium előtt virrasztanak a diákok

Reggel 9-ig tart az akció, azt kérik a középiskolásoktól, hogy ne menjenek be az első órára, hanem csatlakozzanak hozzájuk.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
oktatás

Két helyi tó leszivattyúzásával próbálják visszahozni az életbe az ország horgászparadicsomát

Mátraterenyén lakossági tiltakozás indult, mert az ottani tavakból elkezdték átemelni a vizet a maconkai tóba. Utóbbiba horgászversenyeket terveztek szeptemberben, csak annyira alacsony a víz, hogy elkezdtek pusztulni a halak.

Németh Dániel, Solti Hanna
HAL