Több mint húsz év alatt egyszer volt rosszabb a március, mint idén, a teljes negyedéves egyenleg pedig a legrosszabb az elmúlt öt évben. Naponta 28,3 milliárd forintos mínusszal működött az állam az első három hónapban.
Kurszk után újabb orosz régióban aktívak az ukrán csapatok.
Az amerikai elnöknek a szabványok sem tetszenek, szerinte ezek csak azért vannak, hogy ne lehessen eladni az autókat. Ő pedig ezt nem fogja hagyni.
Az autóhoz sofőr is jár.
A bírói egyesület szerint ez azt üzeni, hogy a jogalkotó nem kíváncsi a bírák szakmai véleményére.
A nyolc keszthelyi ingatlan összértéke 2 milliárd forint, ennek nagy részét mindössze három ingatlan adja.
Peking szerint az amerikai lépések az USA zsaroló jelleméről árulkodnak.
Az elemző szerint egyelőre biztosnak látszik, hogy az ágazat erős januári teljesítménye csak egyszeri tényezők eredménye.
Amikor 2021 nyarán mindenki a covid miatti lezárások feloldásának örült, Száraz István és köre mással volt elfoglalva.
Éjszakánként 2 millió forintba kerül egy szoba abban a szállodában, amelynek éttermének teraszán Rogán Barbara pózolt az 5,8 millió forintos Versace ruhájában.
Szerettek volna a tulajdonosok még a 15. szezonra is kinyitni, de erre már nem lesz lehetőségük. Pénteken át kellett adniuk a területet a tulajdonosnak.
Pintér Bence azt szeretné, ha két dolgot is elintézne a külgazdasági és külügyminiszter a város jövője és gazdasága érdekében.
A párt szerint a politikus a párt érdekeivel szemben cselekszik.
Magyar Péter szerint „egy bátor Orbán-janicsár komolyan vette a miniszterelnök felhívását”.
A képviselő „szánja-bánja, hogy ennyire csórónak” nézte Rogán Antal feleségét.