Tévedtél!
Az első reakciók egyike Szentkirályi ép ésszel felfoghatatlan gyűlöletvideójára.
Izrael iráni nukleáris létesítményeket és katonai célpontokat támadott, Irán drónokkal vágott vissza.
A válogatott következő meccse már egy vb-selejtező lesz Írországban, kettőt pislogunk, és mér vége is lesz az egész villámsorozatnak.
A sajtót és a kritikus civil szervezeteket ellehetetlenítő törvényjavaslat ellen tüntetnek a Kossuth téren. A Fidesz váratlanul elnapolta a törvény megszavazását.
Nagy lökést adott az első erdélyi Tisza szigetnek Magyar Péter nagyváradi útja, valamint Orbán Viktor tihanyi beszéde.
Korábban a nyírcsászári fideszesek úgy próbálták rávenni az egyik, óvónőként dolgozó képviselőt az átállásra, hogy óvodai elbocsátásával zsarolták meg.
Amikor elment az utolsó metró.
Kinek áll ez érdekében? Qua vadis? Hol van már a tavalyi hó? Lesz ez még így se? Nem eszik olyan forrón a kását? Hogy kerül a csizma az asztalra?
„Ferihegy és Budaörs légi összekapcsolása.”
1972-ben ígérték az első, a mostani már a kilencedik.
Megnéztük az EU egymilliónál nagyobb városait – Budapesten kívül csak egy, amúgy bezzegvárosba nem lehet vasúttal vagy metróval bejutni.
Egy közös VKP–MSZP-lista még összejöhet 2026-ra.
Orbán Balázs félreérthetetlenül üzent minisztertársának.
A jelenet azt a kilenc évvel ezelőtti éjszakát elevenít fel, amikor Luis Enrique a Barcelonával nyert BL-t.