Urfi Péter

Cser-Palkovics megüzente Garancsinak, hogy ha nem tudja jól vezetni a Vidit, inkább adja el

A fehérvári klub szombaton kiesett az első osztályból, a fideszes polgármester a NER-nagymenő tulajdonost hibáztatja.

Urfi Péter
foci

Tavaly 36 millió turista látogatott a 10 milliós Görögországba

A turizmus a görög GDP 30 százalékát generálja.

Urfi Péter
turizmus

Összehangolt szabotázsakció okozhatta az áramszünetet a cannes-i filmfesztivál zárónapján

Fagyizókat kellett bezárni és a croissant is fogytán - jelentették szombaton a „válságzónából”.

Urfi Péter
külföld

Putyin dróntámadással köszöntötte a Kijev-napi ünnepet

Közben a moszkvai reptereken fel kellett függeszteni az összes járatot dróntámadások miatt.

Urfi Péter
háború

Alaposan begombáztattak harminc papot, és a kísérletnek nem várt következményei lettek

Keresztény és más vallási vezetők szedtek be hallucinogén szereket, és egészen vad misztikus élményeik voltak, amely megváltoztatták az Istenről alkotott képüket.

Urfi Péter
egyház

A „rohadék kenyérbogár” befészkelte magát, ideiglenesen bezár az ország egyik legszebb könyvtára Pannonhalmán

Elindult a kármentés, a főapátság pedig rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a természeti csapásról. Könyvhorror csak erős idegzetűeknek!

Urfi Péter
egyház

A főiskolai tanár, aki titokban egy vagyont gyűjtött össze, és azt a volt diákjaira hagyta

Senki nem sejtette, hogy a beteges gyűjtögető Cris Hassold professzorasszony nem csak könyveket és kacatokat halmoz fel az otthonában, hanem milliárd forintos vagyont is. 30 egykori hallgatója igencsak meglepődött, amikor kaptak egy levelet a halála után.

Urfi Péter
külföld

Csendeskönyvek: amiről szavak nélkül beszélünk

Magányról és másságról mesélnek ezek a szöveg nélküli, gyönyörű kiadványok, amelyek közül hármat is kiemelt az Év Gyerekkönyve Díj zsűrije.

Urfi Péter
könyv

A történelmi egyházak nem reagálnak arra, hogy a kormány a kereszténységre hivatkozva tervezi csorbítani a véleményszabadságot

A katolikus püspökök válasz helyett provokációt emlegettek.

Urfi Péter
POLITIKA

Egy napon belül a második 444-es győzelem az Alkotmánybíróságon: szabad rövidgatyás képet posztolni Hernádi Zsoltról

Milyen érzés, hogy a legfelsőbb bírói fórum a javadra döntött? – kérdeztük exkluzív interjúnkban Szily Lászlót.

Urfi Péter
képzavar

Épp a kórházba ment a terhes izraeli nő, amikor egy palesztin terrorista tüzet nyitott rájuk

Az anya meghalt, a csecsemő életéért küzdenek. Az izraeli pénzügyminiszter szerint megtorlásként el kellene pusztítani a közeli palesztin településeket.

Urfi Péter
külföld

Százmilliárd forintos budapesti beruházást ígér a kínai autógyártó, a BYD

Ebből 20 milliárdot a nagylelkű magyar adófizetők állnak.

Urfi Péter
gazdaság

A Pegazus kémszoftverrel célba vett munkatársunk javára döntött az Alkotmánybíróság

Németh Dániel meg akarta tudni, milyen adatokat kezel vele kapcsolatban az Alkotmányvédelmi Hivatal. A Fővárosi Törvényszék a keresetét érdemi vizsgálat nélkül utasította el. De ez hiba volt.

Urfi Péter
POLITIKA

Az észt hatóságok megpróbáltak átvizsgálni egy illegális orosz árnyékhajót, Moszkva vadászgépet küldött rájuk

Feszült jelenetek a Balti-tengeren.

Urfi Péter
külföld

Gulyás Gergely eljutott odáig, hogy ha Ukrajnában béke lesz, az is veszélyes

Ha Ukrajna megpróbál csatlakozni az EU-hoz, az rosszabb, mint a háború, fejtegette a miniszter. (Pedig eddig azt hittük, a háborúnál nincs rosszabb.)

Urfi Péter
POLITIKA