Egy apróhirdetéssel kezdődött: „Lelkészeket keresünk a pszilocibin és a szakrális élmény kutatásában való részvételre.”

A pszilocibin egy gombákban található hallucinogén vegyület, amelyet két világszinten elismert kutatóegyetem, a Johns Hopkins és az N.Y.U. munkatársai olyan vallási vezetőknek terveztek beadni, akik

nyitottak voltak „spirituális életük további feltárása és fejlesztése iránt”.

A hirdetés mögött Roland Griffiths és William Richards, a Johns Hopkins tudósai álltak, akik hozzájárultak a pszichedelikus kutatások reneszánszához az ezredforduló környékén. Legfontosabb kutatásaik a pszichedelikus szerek terápiás alkalmazásaira összpontosítottak. A Journal of Psychopharmacology című, komoly szakfolyóiratban 2016-ban megjelent tanulmány arról számolt be, hogy a pszilocibin segíthet a rákos betegek szorongásának kezelésében. A tanulmány elképesztő karriert futott be, több mint ezerszer idézte a szakirodalom, és publikálását a pszilocibinnel, az MDMA-val és más pszichedelikus szerekkel végzett számos klinikai vizsgálat követte. Akkoriban különböző tanulmányok mutatták ki, hogy a depresszióból és az autoriter nézetekből is kigyógyíthat a gomba, amelyet Kanadában már 2022 óta kaphatnak végstádiumban lévő betegek.

A vallási élmények ilyesfajta kutatása sem újdonság. A Drogriporter részletesen írt például az 1962-es, híres nagypénteki kísérletről, ebből a cikkből idézgetek. Itt az istentiszteletet megelőző órában Walter Pahnke, a Bostoni Egyetem pszichiátria doktorandusza adott pszilocibint 10 teológia szakos hallgatójának. 10 másik hallgató - a kontrollcsoport - placebót kapott. Vojon ezek a szerek képesek valódi vallási, misztikus élményt előidézni nyugati, zsidó-keresztény gyökerekkel és iskolázottsággal rendelkező embereknél? És „ez az élmény vajon megfeleltethető-e azoknak az élményeknek, amelyeket szerek nélküli vallási elragadtatás során élnek át?” Ez az a kérdés, amely „a mai napig megosztja a témával foglalkozókat. Sokan ugyanis megbotránkoztatónak és nevetségesnek tartották és tartják a gondolatot is, hogy valaki biokémiai úton idézzen elő egy hiteles transzcendes élményt. Hiszen a szellem világát nem befolyásolhatja az anyag világa: az ilyen élményeket hit és kegyelem által lehet csak elérni. Így az ilyen kémiailag előidézett tudatállapot-változásokat hamisnak, mesterségesnek tekintették. Mások szerint azonban a kegyelem különös utakon is megnyilvánulhat. A test és a lélek/szellem pedig nem választható szét ilyen kategorikusan, ahogyan azt a karteziánus filozófusok elképzelték. A testünk, az agyunk és az elménk bonyolult kölcsönhatásban van egymással. Számos példát tudunk arra, amikor zsidó és keresztény gondolkodókra mélységes hatást gyakoroltak pszichedelikus szerek.”

Talán nem meglepő, hogy a hallucinogén szert fogyasztó résztvevők sokkal erősebb misztikus élményeket éltek át a vizsgálat kiértékelése szerint.

A pszilocibin-csoportból négyen is 60-70 százalékos eredményt értek el a kérdőívek kitöltése során, amit a kontroll-csoportból senki meg sem közelített. 25 évvel később egy újabb kutató megkereste az egykor begombáztatott résztvevőket, akiknek a fele addigra már lelkészként dolgozott. Az derült ki, hogy a többségnek ez a kísérlet volt az egyetlen pszichedelikus tapasztalata, és élénken emlékeztek rá. Mind úgy jellemezték azt, amit átéltek, mint hiteles misztikus-vallási élményt, ami az egész életük egyik legmeghatározóbb spirituális tapasztalata volt.

A pap, a rabbi, az imám és a buddhista tanító bemegy a kutatótóintézetbe...

De ez a vita nyilván messze nincs lezárva, ezért is vágtak bele 2015-ben ebbe a kutatásba, amelynek eredményeit még mindig nem publikálták, de a New Yorker részletesen ismertette azokat - és a felmerülő problémákat is. Hatvan évvel a nagypénteki kísérlet után még mindig az foglalkoztatta a kutatókat, hogy vajon a pszichedelikus élmények javíthatják-e a vallási vezetők mentális állapotát és elhivatottságát? Megújítja a hitüket ez az élmény, vagy megkérdőjelezi azt? Vajon a teológiában és vallási gyakorlatban jártas emberek különösen árnyalt beszámolót képesek adni a misztikus tapasztalatokról? Találkoznak-e a saját hitükből származó képekkel és szimbólumokkal, vagy tapasztalataik valami univerzálisabbra, minden vallás közös belső magjára mutatnak?

Egy olyan időszakban, amikor a szervezett vallások a hívek elszivárgásával küzdenek, különösen a fiatalok körében, a gondosan előkészített és irányított pszichedelikus élmények - akár a papok, akár a hívek számára - képesek lehetnek a vallás iránti érdeklődés újjáélesztésére?