Majdnem az életével fizetett a kiváncsiságáért a kínai földműves.
A kormány megteremti nekünk ezt a tündérországot, de valamiért „nem is érzi” a nép, milyen szerencsés.
A világ egyik legnagyobb demokráciájának lebontására tett kísérlettel vádolnak 37 embert, köztük az előző kormány vezetőit.
Bolsonaro szerint ez politikai támadás ellene.
A Spirit Airlines vezetője végre lecserélheti a rozoga, alig 1 milliárd forintot érő viskóját.
Nemrég derült ki, hogy két nő eskü alatt vallotta: a Trump által legfőbb ügyésznek kiszemelt konzervatív politikus fizetett nekik a szexért.
Netanjahu szerint a hágai bíróság antiszemita döntést hozott.
A 600 milliárdos vasúti fejlesztéseket azzal indokolta Lázár János, hogy az autógyáraknak szüksége van erre.
Még mielőtt Trump átvenné a stafétát.
Két meg nem nevezett nyugati tisztviselő ellentmondott az ukrán légierő értékelésének.
És azt is leszögezte, hogy nem telepítenek a magyar állampolgárok telefonjára kémszoftvert. Mindkét állítást gyanakvással kell fogadni a múltbeli hazugságok miatt.
Sál, sapka, közösségi közlekedés.
A nap, amikor megint majdnem minden Magyar Péterről szólt, és ő is szólt rólunk. Trumpék befeszültek, a gyilkosok hazudnak. Napindító.
Előkerült Lázár János elsüllyedt monológja, és közben szépen ellepi a víz a volt fővárost. Vučić és Orbán egymástól tanul, Mike Tyson és Jake Paul egymást gazdagítja. A hétvége cikkei.
Trump új világrendje és az autóellenes forradalom. A magyar rendőrfőkapitány, aki felelősségre vonta a politikusokat - Szlovákiában. A vajákos madárjós és a Mindenség megfejtője. A hét cikkei.