Árpa Attila tavaly comingoutolt nárcisztikus szociopataként.
A Ben & Jerry's anyavállalata nem szeretne összekülönbözni izraeli vásárlóival.
Azzal gyanúsítják őket, hogy lázító gyerekkönyvek kiadásával és terjesztésével akartak gyűlöletet és erőszakot szítani a kormányzat ellen.
Az „erkölcsi gyóntatószék” vezetője ifj. Lomnici Zoltán lesz.
A szerencsés üzletember Csányi Sándort taszította le a 100 leggazdagabb magyart összesítő lista éléről.
És ez még csak az egyik közös vállalkozásuk mérlege.
A legelvakultabb trumpisták azt hitték, elnökük március 4-én végképp leleplezi a 150 éves nagy mélyállami összeesküvést. Trump szállodája viszont nem szerette volna, ha náluk várják ki a nagy pillanatot.
Hubay György megmagyarázta a magyarázatát.
A Black Lives Matter-mozgalomról is beszélt, ami szerinte „a liberálisoknak sem okoz maradéktalan örömet”.
Full kamu? Rejtett üzenet? Megölte az apja?
Az étterem tulaja szerint az ellenőrök voltak a hibásak, mert birtokháborítást követtek el, amikor bementek az étterembe ellenőrizni.
Szerinte a világban azért egyre orwellibb a helyzet, mert Amerikában engedélyezik a gyerekek nemváltó műtétjét.
A sofőr kérte, hogy hordjanak maszkot, az utasok rátámadtak.
Egyikük nevetve mondta, hogy koronás, majd leköhögte a sofőrt.
A férfi vallomása szerint azért vágta meg a nő arcát, mert olyan jelkép volt a maszkján, amellyel ő nem szimpatizál.