belföld

Az ajtófélfát, a konnektorokat és a konyhabútort is magával vitte az illegálisan használt önkormányzati lakásból a fideszes képviselő

Kecskeméti László kiutaltatott magának egy önkormányzati lakást, amiből akkor sem költözött ki, amikor a bíróság kötelezte erre. Amikor végül 5 év után megtette, teljesen kibelezte az ingatlant: minden mozdíthatót magával vitt.

Székely Sarolta
belföld

„Sok mindenben kellett egyeztetni Bánki Erikkel” – vallotta a volt alpolgármester a túlárazott pécsi buszbeszerzés miatt folyó perben

Az alpolgármesterségről két év után lemondott Girán János azt is mondta, hogy „Csizi Péternek volt szava” a város dolgaiban azután is, hogy már nem volt alpolgármester. Bánki cégének volt ügyvezetője nem jelent meg a tanúkihallgatáson, ezért a bíró körözést rendelt el.

Haász János
belföld

Milliárdokat spórolna az ország Orbán véleménynyilvánító szavazása nélkül, a magyarok többsége ugyanis elutasítja Ukrajna EU-tagságát

A Medián már megkérdezte, mit gondolnak az emberek, ezért felesleges adóforintokat véleménynyilvánító szavazásra költeni.

Székely Sarolta
belföld

7 millióra büntette Kövér László Hadházy Ákost, mert lejátszotta Orbán egy régebbi beszédét a parlamentben

A házelnök nemcsak a lejátszott felvételért büntette meg Hadházyt, hanem azért is, mert bábszínháznak tartja a parlamentet és nem szólalt fel évek óta.

Székely Sarolta
belföld

A magyar kormány szerint az Európai Uniónak nem szabad életben tartania Ukrajnát

Három éve tart a háború a szomszédunkban, de ezt így még a magyar miniszterelnöktől sem hallottuk.

Kolozsi Ádám
belföld

Eddig csak a kormánnyal volt egy hullámhosszon a NER-kedvenc techcég, most már az Orbán családdal is

Míg Orbán Viktorral Mar-a-Lagóba, Orbán Sárával a Maldív-szigetekre repült Jászai Gellért 4iG-vezér. A miniszterelnök saját állítása szerint továbbra sem foglalkozik üzleti ügyekkel, a 4iG pedig elvileg magáncég, ám az elmúlt években az útjaik többször is keresztezték egymást.

Takács Lili
belföld

Alkotmányt módosít a Fidesz, hogy szuverenitásvédelmi alapon kiutasíthassák a kettős állampolgárokat

Megint nekimegy saját alaptörvényének a kormánypárt, Kocsis Máté amerikai mintáról beszél. Milliónyi kettős állampolgár van, ezután a közrend veszélyeztetése miatt is kutasíthatják őket.

Kolozsi Ádám
belföld

Egy trollprofil által beküldött, AI-generálta fotó lett az egyik különdíjas Novák Elődék kismama-szépségversen pályázatán

Szemre is feltűnő, hogy valami nem stimmel.

Windisch Judit
belföld

Magyar Péternek elmesélte egy havi 146 ezerből élő nyugdíjas, hogy mit tud enni ennyiből, és hogy neki egy meggybefőtt is luxus

Elmentek egy Sparba, és felidézték, hogy a medvesajt pár éven belül drágult 200 forintról 700 forint fölé, a vaj 300-ról ezer forint közelébe.

Rovó Attila
belföld

Az aszályos tél miatt olyan rekordalacsony a Duna, hogy már márciusban felszínre bukkant az Ínség-szikla

Soha nem volt még ilyen alacsony a márciusi vízállás.

Haász János
belföld

Megerőszakolhattak egy beteget egy fogyatékosokat ellátó intézményben

Ugyanabban a gacsályi intézetben, ahol korábban egy ápolót kirúgtak, mert megvert egy fogyatékos beteget.

Haász János
belföld

Meglátod Pócs János nőnapi fotóját, és elsírod magad, hogy még mindig 1975-ben vagyunk

Bónusz a celofános virágba rejtett fideszes köszöntkártya.

Rovó Attila
belföld

Járványveszély miatt bezárt a győri állatkert

A ragadós száj- és körömfájás vírusát egy, a város közelében lévő szarvasmarhatartó telepen azonosították.

Haász János
belföld

Kocsis Máté megmutatta, milyen jogtechnikai ügyeskedéssel tiltanák be a Pride-ot

Kiposztolta az újabb alaptörvény-módosítás „első részét” az alapvető emberi jogok megerőszakolásáról.

Haász János
belföld

Máris magánkézbe játszotta át a református egyház az államtól kapott hegyvidéki óriásingatlant

A hét futballpályányi területet tavaly áprilisban kapták meg a reformátusok, ma már az OTP cége a tulajdonos.

Haász János
belföld