Előtte hosszan ütötte és taposta.
Aki kávét öntött egy bíróra.
Őrizetbe vették a 76 éves férfi 47 éves gyilkosát.
A Miami Heat játékosát, Terry Roziert hónapokkal azután tartóztatták le, hogy az NBA felmentette.
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Fürst György ellen, akit május végén ítélt el a bíróság parkolással kapcsolatos bűncselekmények miatt. A volt szocialista politikus információink szerint Izraelbe menekült.
Októberben egy múzeumba 48 órán belül kétszer is betörtek, szeptemberben két múzeumból összesen 8 millió euró értékben vittek el műkincseket.
A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban folytatott nyomozásról adott ki új közleményt a Központi Nyomozó Főügyészség.
Már 100 nyomozó nyomoz.
60 nyomozót állítottak az ügyre. Már a rabláshoz használt darut is rabolták. Attól tartanak, hogy inkább beolvasztják az ékszereket, de akar ellenpélda. Folytatódik a hajsza a francia koronaékszerek után.
Nem volt biztonsági kamera, nem hallatszott idegesítő riasztó, sima ablaküveget kellett betörniük. Majdnem annyit bénáztak, mint 1911-ben, amikor ellopták innen a Mona Lisát és két évig nem találták meg. Nézd meg az összes elrabolt kincset!
Külföldi számról hívták telefonon, utalt is a magukat hongkongi brókernek mondó csalónak.
Miután nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki Portik Tamás fia ellen. Azért ítélték el, mert tavaly januárban kávéval öntötte le a Fenyő-gyilkosság perének elsőfokú bíráját.
Nemzetközi együttműködés segítségével sikerült feltárni a szervezetet, amely cipősdobozban hordta a készpénzt Hollandiába.
Most már biztos, hogy a több, rendőrség felé tett jelzés és bejelentés mellett legalább egy hivatalos feljelentést is tettek a Szőlő utcai igazgató ügyében. Egészen pontosan a bűntársa ellen, aki a gyerekeket behálózta. Kiderítettük azt is, hogy az egyik, a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lány 17 évesen házassággal nagykorúvá vált, ezért idő előtt kikerült a gyermekvédelmi rendszerből.
Ketten voltak a baleset idején, a fiú volt a birodalom kijelölt örököse.