Bejelentette, hogy kiterjesztik az offenzívát, a palesztinokat pedig elköltöztetik, hogy „megvédjék őket”.
Arra figyelmeztettek, hogy az offenzíva kiszélesítése további áldozatokkal jár és szenvedést fog okozni a palesztin lakosság számára.
A gyanú szerint Andrij Szmirnov törvénytelenül szerzett vagyont mosott tisztára.
Ez volt Ferenc pápa egyik utolsó kívánsága.
Letelt Donald Trump második elnökségének első száz napja, ez alatt minden korábbinál többet beszélt a világ az ukrajnai békéről. Béke egyelőre nem lett, a fronton tovább folyik a húsdarálás.Takács Márk katonai szakértő összefoglalója.
Munkában az ukránok (l)égi pártfogói.
Már tájékoztatták a kongresszust a szállítások újraengedélyezéséről.
Az orosz külügy szerint az ilyen követelések mögött kannibalisztikus ösztönök húzódnak meg.
„Bevallom, ez engem nem üt szíven. Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak politikai fogás” – mondta Olha Sztefanisina arról, hogy Schmidt Mária szerint a bucsai mészárlást az ukránok követhették el.
Ez jelentősen akadályozhatja Trump béketervének előrehaladását.
Az Orbán-közeli milliárdos ezt már régen megcáfolt oroszpárti hazugságokkal és a putyinista propaganda által terjesztett, bizonyíték nélküli állításokkal próbálja alátámasztani.
Vlagyimir Putyin már abba is belemenne, hogy ne építsék le teljesen az ukrán hadsereget, mondta a 444-nek Jarábik Balázs. Az Ukrajna-szakértő szerint az orosz elnök elérte a legfontosabb céljait, így hajlandó lehet befagyasztani a második krími háborút.
Nemcsak Ukrajna, de egy sor más nemzetközi kérdésben is.
Az amerikai elnök szerint az egész Barack Obama hibája.
Viktorija Roscsinát kétszer is elhurcolták az oroszok, tavaly szeptemberben vesztette életét egy börtönben.