Őrizetlen a telep, ahol szétmállnak a hordók és a konténerek.
A busa nemcsak rosszízű, de mohó is. A Balaton-környéki halastavakból szökdösnek át a tóba.
A Népszabadság szerint összekülönbözött a minisztériummal a védett gyepek káros használatba adása miatt. A távozó igazgató szerint erről szó sincs.
A Niger folyó torkolatát folyamatosan szennyezi a kiömlő nyers kőolaj. Az élet szinte teljesen megszűnt.
Texas olajfinomítói, Oklahoma földgázkitermelése és Kansas marhái miatt. A kutatók becslése szerint 2008-ban az USA 49 millió tonna metánt bocsátott a légkörbe. Tehát a metánemisszió kb. ugyanakkora üvegházhatást okozott, mint Amerika autós és repülőforgalmából származó szén-dioxid fél év alatt.
Az ENSZ Hamburgban működő tengerjogi bíróságának elnöke szerint a döntés kötelező érvényű.
Szerencséjére két arrajáró megmentette a fulladástól.
Nem fenyegetheti többé a siskanád a hússzínű ujjaskosbort! A hat hektáros rét egyike az évezredek óta lakott Zagyva-völgy kevés, természetes állapotában fennmaradt élőhelyének. Van ott kubikgödör is!
A Germanwatch nevű szervezet 59 ország klímaváltozás elleni intézkedéseit értékelte. Magyarország a listán a 9., a régióból pedig az első.