Szentmihályi Szabó Péter a Magyar Gárdához is is írt verset, meg egy csomó kisebbségre is pikkel. Olasz nagykövet nem lett belőle, de egyik verseskötete most a HM cégének gondozásában jelenik meg.
„A boldogság olyan mint a matek, meg kell tanulni.” – mondta Kovács Olivér Artúr. Boldogtalan voltam; elmentem hát matekozni.
Takaró Mihály hétfőn vehetett át kitüntetést Balog Zoltántól.
A modern felszedős kultúrában minden csak kiüresít és személytelenít. Mischa Badasyan ebből csinálna műalkotást, Marc Auge nyomán.
Utoljára 1991-ben látták Berlinben. Nincs meg. Aki lát egy 3,5 tonnás ukrán vörös gránitból készült kommunistaszobor-fejet, szóljon.
„Nem volt kocsma” – írja az író.
Hangulatos tényfeltáró képregényben rekonstruáltuk a magyar írók közötti, csaknem végzetes kimenetelű összecsapást. Csetepatét. Purparlét.
Íme a nap ríme.
A kormányfő második lánya augusztusra kapott munkát a fesztiválszervezőknél, akik korábban örömmel fogadták a nővért is.