Ennél kevesebbért is cenzurázták már a közmédiában.
Elindult az énekesnő turnéja, amit a közösségi médiában épp ízekre szednek. De tényleg ez lenne a feminizmus halála?
Már a londoni rendőrség terrorellenes egysége is nyomoz ellenük.
A miniszter által is támogatott jelöltre is sokan szavaztak, de végül nem ő nyert.
A Kent búcsúklipjében is hipnotikus dobszóra vonulnak sokan, de ott nem elszántak, hanem búbánatosak.
„Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látjuk a jövőnket.”
A világhírű zeneszerző állítólag igent mondott.
Egyelőre sajnos nem derült ki, hogy Dee McGhee, Hidrolic West és Twan G Work Work Work című számának mely részletével tud a leginkább azonosulni a kormányszóvivő.
2024 trendje a popban egyértelműen a brat volt. Az idei turné utolsó állomásán, Glasgow-ban néztük meg, mit hoz össze 15 ezer ember előtt az énekesnő, aki még csak nem is csinál úgy, mintha énekelne.
Az énekes maximálisan kihasználta, hogy 13 percre megkapta a houstoni stadiont.
A zsűri tagjai között találni abortusztúlélőt és nyolcgyermekes határvédőt is, a nyertes dalok között pedig a magyarság fennmaradásáért aggódósat meg igazi intim sorokat.
A tavaly szeptemberben visszavonuló brit zenésznek egy súlyos szemfertőzés miatt ment el a látása, de van remény a gyógyulásra.
„A börtön ablakába soha nem süt be a nap, az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat.”
Egy elmaradt koncert gázsiját követelik vissza tőle.
Átköltötte a Get low című rapslágert.