Pénteken elfogadta a Parlament a lex PMFC-t, máris felbukkant a lehetősségel élni kívánó üzletember, hogy megvegye a pécsi fociklubot

magyar foci
2020 július 05., 13:08
comments 43

Pénteken fogadta el az Országgyűlés a lex PMFC-t. A pécsi profi futball újjáépítsét lehetővé tevő törvényt Bánki Erik nyújtotta be. A Nemzeti Sport mai számából már az derül ki, hogy a módosítással azonnal élni is fognak, és új tulajdonosa lesz a PMFC-nek, mégpedig a közétkeztetési piac egyik legnagyobb szereplőjének, a Hungastnak az egyik tulajdonosa, György Tamás.

Kevés unalmasabb dolgot lehet elképzelni, mint egy parlamenti vitát a sportörvény egyetlen pontjának módosításáról. Ráadásul az előterjesztő, a fideszes Bánki Erik szerint mindez csak „egy nagyon rövid, mondhatni, technikai módosítás”, csupán egy apró kis betoldás, az utánpótlás érdekét szolgálja, ha annyira jók a kinevelt fiatalok, akkor akár elindulhassanak magasabb osztályban is.

Mégis olyan vita kerekedett belőle június elején, hogy az indítványához a képviselőktámogatását kérő Bánki a zárófelszólalását ezzel kezdte: „Parlamenti pályafutásom elmúlt több mint öt ciklusában számos demagóg vitán vettem részt a parlamentben, de ehhez fogható demagógiát azért ritkán hallottam 1998 és 2020 között”.

Szép pillanata volt a folytatásban hasonlóan lendületes felszólalásnak, amikor Bánki leszidta a vitába felszólaló MSZP-s Varga Lászlót, mert a válaszokat meg sem várva elhagyta a termet, miközben Varga valójában ott volt, mint azt egy közbeszólással jelezte is, igaz addig már jegyzőként a pulpituson. De a legszebb mégis az volt, hogy a módosítójavaslatot támogatásáról biztosító KDNP-s Nacsa Lőrinc lelkesedésében csúnyán keresztbe verte Bánki Erik kommunikációs stratégiáját arról, hogy csupán egy apró, az utánpótlás érdekében hozott módosítóról van szó.

A KDNP-s Nacsa ugyanis nyíltan kimondta a parlamenti vitában, amit mindenki tudott, de mégsem lett volna szabad kimondani:

„Nyilvánvalóan köztudott, hogy ez a törvénymódosítás most első helyen a pécsi focit fogja tudni megmenteni. Én szeretnék köszönetet mondani Baranya megyei képviselőtársaimnak, akik hosszú munkát fektettek abba, hogy ez a törvénymódosítás is létrejöhessen. A Baranya megyei képviselők összefogtak azért, hogy a pécsi foci is megmeneküljön. Én azt gondolom, fontos, hogy nagy múltú sportklubokat ne hagyjunk elveszni a történelem süllyesztőjében. Nyilvánvalóan ez a mostani kivétel számos alkalommal fog tudni segíteni sportklubokon. Én örülök, hogy első alkalommal a pécsi foci megmentése lesz az, amelyet ez a törvény tud majd segíteni. A KDNP-frakció támogatja a törvényjavaslatot.”

Az ellenzéket szapuló Bánki a záróbeszédében úgy tett, mintha ez nem is hangzott volna el, vagy nem úgy, ahogy elhangzott:

„Talán nem véletlen az, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy önök ott vannak, ahol, a pártok népszerűségét illetően és a szavazók általi támogatottságot illetően. Hiszen önök nem képesek a saját árnyékukon túllépni. Önök ott is farkast keresnek, ahol farkas nincs, és önök ott is farkast kiáltanak, és ezt már annyiszor megtették, hogy egyszerűen senki nem veszi önöket komolyan. Olvassák el ezt a törvényjavaslatot! Semmi mögöttes szándék nincs. Nem egy egyesületre lett kitalálva, tisztelt Hiszékeny Dezső képviselőtársam! (Hiszékeny Dezső Nacsa Lőrinc felé mutatva: Most mondta!) Nem! Figyelje már a vitát legalább! Egy példát mondott a képviselő úr, egyet. De van emellett számos más példa is.”

De miről is van szó és miért a pécsi profi focinak kellett villámgyorsan törvénymódosítással új törvényt feltételeket teremteni?

A nagymúltú Pécsi Mecsek FC 2015-ben Matyi Dezső irányításával került csődbe, és sorolták vissza az első osztályból a megyei bajnokságba. Ekkor vette át a klubot az önkormányzat. A megyei bajnokságból még azonnal feljutottak az NB III-ba, ahol viszont megrekedt a csapat. Idén tavasszal végül úgy jutottak fel a másodosztályba, hogy a járvány miatt lezárták az alsóbb osztályú bajnokságokat, a feljutó helyen álló PMFC pedig NB II-es lett.

A csapatot eddig az önkormányzatnak a helyi sportélettel foglalkozó cége, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. működtette. A polgármester azonban jelezte, hogy az NB II-hez alaphangon szükséges 350 millió forintot nem tudja biztosítani a város a PMFC-nek.

Csapdahelyzet volt, mert a labdarúgó csapat indulási jogát a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. nem értékesíthette, éppen a sporttörvény miatt. Korábban ugyanis komoly biznisz volt az indulási jog értékesítése, kieső csapatok vásárolták meg azt, így biztosítva a bentmaradásukat. A városi, számos egyéb helyi sporttal kapcsolatos tevékenységet is végző nonprofit Zrt.-be pedig nem szállhattak be külsős cégek tulajdonosként.

Valójában ezért kezdeményezte a törvény módosítását az egyébként a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségében is ott ülő Bánki Erik. A megszavazott új szabály a kihirdetéstől számított 5 napon belül lép hatályba, így az augusztusi rajtig simán át lehet futtatni. Az is igaz, hogy ezzel a jövőben már nemcsak a pécsiek élhetnek majd, abban a szerencsés helyzetben, ha van jelentkező, aki átvenné az önkormányzattól a profi foci működtetését. (Debrecenben most éppen ezzel ellentétes folyamatok zajlanak, ott magánkézből került a város 98 százalékos tulajdonába az NB II-be kizuhant csapat.)

György Tamás cége, a Hungast már eddig is mezszponzora volt a klubnak. A cég a közétkeztetési piac egyik legnagyobb szereplőjévé nőtte ki magát, számos önkormányzattal kötött szerződés futatta fel. A szállított ételeik minősége időről időre komoly kritikát kap, legutóbb a II. kerületből.

György Tamás júniusban szállt ki a siófoki csapatból, ahol többségi tulajdonos volt. Ezt a jövőbeni terveivel indokolta.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.