Kezdődik a matekszakkör!

foci-eb
2021 június 20., 07:32

Haszán Zoli szombaton még háromnegyed órával a meccs után is hitetlenkedve ült a Puskás Arénában, miközben valakik éppen újra elénekelték a Himnuszt. Megrendültsége érthető: a magyar csapat nem szimplán döntetlent játszott tétmeccsen az aktuális világbajnokkal, de még csak nem is tűnt alárendeltnek a meccsen. Tökösen kezdtünk, belementünk az összes párharcba, Schäfer András pedig úgy fejelte el a labdát Pogba elől, mintha nem alacsonyabb, hanem magasabb lenne tíz centivel a franciák sztárjánál, és nem közvetlenül az Eb előtt játszotta volna be magát a csapatba a sérült Kalmár helyén.

Fiola Attila ünnepli a franciák elleni gólját
photo_camera Fiola Attila ünnepli a franciák elleni gólját Fotó: Balogh László/AFP

Hát még Fiola Attila, akarom mondani FIOLA ATTILA, akinek innen is köszönöm, hogy a neve hallatán ezentúl kizárólag arra tudok majd gondolni, ahogy Nagy Ádám keresztlabdáját egyből odafejeli Sallaihoz, majd a visszatett labdával végsebessége másfélszerezésre gyorsulva elsuhan Varane mellett, hogy egy igazítás után védhetetlenül ellője Lloris ellen a rövid alsóba! Csoda volt! Nekünk, akik korunk miatt 1986 után kezdhettünk el csak érdemben focit nézni, aligha volt még nagyobb válogatott-élményünk.

A többi meccs

Robin Gosens, a németek balszélsője mind a négy góljukban kulcsszerepet játszott, az utolsót ő maga fejelte.
photo_camera Robin Gosens, a németek balszélsője mind a négy góljukban kulcsszerepet játszott, az utolsót ő maga fejelte. Fotó: FEDERICO GAMBARINI/dpa Picture-Alliance via AFP

A spanyol-lengyelt talán hagyjuk is, még szerkesztőségünk spanyol-szakköre szerint is borzalmas meccset hozott döntetlenre a spanyol csapat, amely a jelek szerint arra bárki ellen jó lehet. A német-portugálból viszont váratlanul az Eb legjobb meccse lett, miután a hónapok, vagy inkább évek óta vergődő németeket két portugál öngól után elkapta a gépszíj, és elkezdték önerőből is termelni a gólokat. Ronaldóék csak azért nem hozták magukat igazán kellemetlen helyzetbe, mert a csoportkör zárófordulója inkább szól az alapvető számtani műveletekről, mint a futballról, addig pedig ők és a franciák is el tudnak számolni, hogy egy pont mindkét csapatnak elég lehet már.

Matek-korrepetáció

A 24 csapatos Eb-n a hat csoportból az első és második helyezettek mellett a négy legjobb csoportharmadik is továbbjuthat. A négy helyre jelenleg 9 csapat, köztük a magyar pályázik.

A csoport: Olaszországnak és Walesnek bőven elég egy barátságos döntetlen, Svájcnak mindenáron nyernie kell Törökország ellen, hogy esélye maradjon.

B csoport: Itt adódnak izgalmak, ha Finnország és Oroszország is nyerni tud, három csapat is hat ponttal végezne, ha Belgium és Dánia nyernek, három is hárommal. Döntetlenek esetén a finnek és az oroszok is négy ponttal várnák a végelszámolást.

C csoport: Hollandia biztos továbbjutóként akár ki is engedhet Észak-Macedónia ellen, Ukrajna és Ausztria még egy döntetlen után is bizakodhatna, de biztosra csak győzelemmel mehetnek.

D csoport: A csehek és az angolok egy barátságos döntetlennel bebiztosíthatják továbbjutásukat, a horvátoknak tán még Skócia legyőzése is kevés lehet.

E csoport: Hát itt aztán még tényleg bármi lehet, a csoportot vezető svédek és a csoportutolsó lengyelek között mindössze három pont a különbség, a másik meccsen meg ugyan a szlovákoknak egy döntetlen is elég lehet, a spanyoloknak nem.

F csoport: Mire az utolsó csoport is sorra kerül, már látni fogjuk, hogy elég lehet-e a franciák és a portugálok továbbjutásához egy barátságos döntetlen. Ahogy azt is, hogy a németeknek elég lehet-e. Nekünk, magyaroknak nincs mit számolgatnunk, csak a németek legyőzésével lehet erre esélyünk.

Szolidaritás

photo_camera Fotó: FRANK HOERMAN/dpa Picture-Alliance via AFP

Magyarország sajnos nemcsak Fiola csodálatos gólja, hanem Orbán Viktor és kormánya cinikus és önző törvényalkotása, a pedofilellenes törvény homofób intézkedésekkel történt kitömése miatt is a figyelem középpontjába kerülhet az Eb-n. Így még az is megeshet, hogy a németek előtti sorsdöntő meccsünkre szivárványszínűre világítják majd a müncheni arénát - legalábbis hatvanezer petíciót aláíró polgár mellett már a müncheni városvezetés is így tiltakozna a homofób törvény ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.