A mostani már a negyedik alkalom, amikor a szurkolók viselkedése miatt zártkapus meccsel büntetik a magyar válogatottat

foci-eb
2021 július 09., 19:49

Az UEFA az Európa-bajnokság minden magyar meccse után bejelentette, hogy vizsgálja a magyar csapat szurkolóinak a viselkedését. Végül pénteken közölték, hogy a magyar szurkolók diszkriminatív megnyilvánulása miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget. Kettőt le is kell tölteni, a harmadikat két évre felfüggesztették.

A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, amelynek „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell kifeszítenie ezeken az összecsapásokon.

Egyelőre nem indokolták meg részletesen, hogy mi miatt hoztak ilyen súlyos döntést.

Pár éven belül ez a negyedik büntetés, amit a magyar szurkolók egy részének viselkedése miatt szabnak ki a magyar válogatottra.

Zsidózás miatt zártkapus magyar-román

Büntetés miatt az első zártkapus meccse 2013-ban volt a magyar válogatottnak. Ezt a nemzetközi labdarúgó szövetség, a FIFA szabta ki a 2012 augusztusában, a Magyarország-Izrael barátságon meccsen (1-1) történtek miatt.

A szurkolók egy része kifütyülte és fújolta az izraeli himnuszt, hátat fordítottak a vendég válogatottnak, aztán felharsan az „Indul a vonat Auschwitzba.” A magyar válogatott gólja után pedig a lelátón lévők egy része „mocskos zsidózni" kezdett.

A nézőtéri gyalázkodásról videófelvétel is készült.

A FIFA közleménye szerint az európai rasszizmus ellenes mozgalom (FARE), egy bécsi izraelita kör és egy harmadik társaság (Simon Wiesenthal Központ) jelentette fel a magyar szövetséget a mérkőzésen történt incidens miatt.

A meccsen történtek diplomáciai szintet is elértek. A szurkolók viselkedése miatt a magyar kormány és az MLSZ is bocsánatot kért Izraeltől. „A szövetség a Magyarország-Izrael válogatott barátságos mérkőzés (1-1) kapcsán részletes határozatot hozott, amelyben elfogadhatatlannak tartja és elítéli, hogy a mérkőzés alatt a magyar nézők egy csoportja az ellenfél játékosait és Izrael államát sértő, antiszemita viselkedésével hívta fel magára a figyelmet" - írta Csányi Sándor, MLSZ-elnök.

A büntetést a kulcsfontosságú magyar-román világbajnoki selejtezőn kellett letölteni (az eredmény 2-2 lett, a románok a 92. percben lőtték a góljukat). Az MLSZ egyébként sajánlatát fejezte ki amiatt, hogy „a magyar válogatottnak egy barátságos meccsén történt eset miatt egy sorsdöntő, a legrangosabb nemzetközi sorozatba illeszkedő mérkőzésen kell letöltenie a kirótt büntetést”. A FIFA ugyanakkor arra figyelmeztette az MLSZ-t, hogy legközelebb súlyosabb büntetést szab ki, akár pontlevonást vagy kizárást is.

Cigányozás a magyar-románon

A következő büntetést ugyanakkor nem a FIFA, hanem az európai szövetség szabta ki. Egy 2015-ös teltházas, 0-0-s magyar-román Európa-bajnoki selejtezőn a szurkolók egy része „ki nem ugrál, büdös román, hejj, hejj”-ezett, aztán cigányozott. Mindezt - az izraeliek elleni meccshez hasonlóan - az európai rasszizmus ellenes mozgalom (FARE) rögzített videófelvételekkel, és juttatta el az UEFA-nak.

A Feröer elleni Eb-selejtezőnk lett volna zárt kapus eredetileg, de az MLSZ fellebezett a döntés ellen. A magyar szövetség azzal érvelt, hogy az elítélendő rasszista megnyilvánulás egyáltalán nem jellemezte a mérkőzés hangulatát, sőt, szemben a bukaresti meccs ijesztően ellenséges hangulatával, a hazai teltházas meccs igazi sportélmény volt. Amikor a szurkolók egy kis része rasszista bekiabálásokkal próbálkozott, a többség pár másodperc után tudatosan, hangos buzdítással nyomta el ezt a hangot. A mérkőzés általános hangulatát így egyáltalán nem a gyűlöletkeltés vagy a rasszizmus határozta meg, hanem a szenvedélyes szurkolás. Ez a mérkőzés az MLSZ megítélése szerint éppen azt bizonyította, hogy még egy ilyen feszültségektől terhelt helyzetben is lehet sportszerű körülményeket és kiváló hangulatot teremteni.

A magyar szövetség a beadványában kitér arra is, hogy a román himnusz alatt sem viselkedtek sportszerűen a magyar szurkolók.

"Az MLSZ mélységesen elítéli és bánja, hogy a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román nemzeti himnusz alatt. Ez a fajta viselkedés messzemenőkig távol áll szurkolóink általános szemléletétől és viselkedésétől. Az MLSZ nem vitatja, hogy a fenti vétség megtörtént a mérkőzés során, ám felhívná a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez a sajnálatos eset az idegenbeli odavágó mérkőzésen történtekre adott reakció volt, amelyen több mint ötvenkétezer román szurkoló fütyülte ki a magyar nemzeti himnuszt. Ezen bukaresti eseményeket nem tüntette fel az akkori ellenőri jelentés, így nem is követte felelősségre vonás."

A beadványban részletesen írnak a cigányozásról is,Az MLSZ szerint "a mérkőzésről készült jelentések közül egyedül a FARE szervezet mérkőzés helyszínen tartózkodó megfigyelője által az UEFA rendelkezésére bocsátott jelentése tartalmazott rasszista magatartásra utaló eseteket". A magyar szövetség szerint egyáltalán nem igaz, amit a FARE megfigyelője állít, hogy “a magyar nemzeti csapat szurkolóinak jelentős része”, “több ezer magyar szurkoló” cigányozott. Azt "a FARE megfigyelője a rigmust pár másodpercig, a hazai szurkolók egy egészen elenyésző részétől hallotta, hallhatta". Ezt támasztja alá, hogy az UEFA mérkőzés ellenőrnek és az UEFA biztonsági ellenőrnek nem hallotta a rigmusokat. Vagyis

"az elítélendő rigmust pusztán egy apró kisebbség skandálta, míg több mint húszezer magyar szimpatizáns nagyszerűen biztatta a magyar csapatot".

Az MLSZ szerint a bizonyítékként becsatolt videofelvétel is azt támasztja alá, hogy "hallván az elenyésző számú hazai szurkoló offenzív rigmusait, a magyar szurkolók pozitív hangvételű dalokkal és tapssal igyekeztek biztatni a csapatukat, osztván az MLSZ által a szurkolás terén lefektetett alapelveket és értékeket". Az UEFA biztonsági ellenőr jelentése egyébként kiemelte, hogy a hazai szurkolók általános magatartása kiemelkedő volt, és kiváló hangulatot teremtettek a mérkőzésen.

A fellebezés végül nem volt eredményes, a zártkapus meccset három évvel később (!) a 2018-as Nemzetek Ligája sorozatban kellett letölteni, mivel a fellevezés elutasítása után ez volt a következő hazai rendezésű, UEFA-versenyrendszerben lebonyolításra kerülő" meccs. Görögország ellen. 2-1 lett a meccs.

A magyar-szlovákon is túl sok volt a cigányozás

2019. szeptemberben a szlovákokat fogadtuk Eb-selejtezőn.

Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint a szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, ennek ellenére az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal,

tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat

- írta az MLSZ. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.

A 2:1-es szlovák győzelemmel végződött találkozó után behívatta a magyar nagykövetet a szlovák kormány, mivel szlovákellenes jelszavak hangzottak el, megsértettek egy szlovák állami jelképet, valamint kifütyülték a szlovák himnuszt.

A zártkapus meccset 2019. október 13-án töltöttük le, az azeriek elleni, 1-0-ra megnyert Eb-selejtezőn.

Csányi kérte a szurkolókat

Orbán Viktor Csányi Sándorral és Aleksander Ceferinnel, az UEFA elnökével még 2019-ben.
photo_camera Orbán Viktor Csányi Sándorral és Aleksander Ceferinnel, az UEFA elnökével még 2019-ben. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Csányi Sándor, MLSZ-elnök (és az UEFA alelnöke) már a válogatott három magyar Eb-meccse után fordult a magyar szurkolókhoz, megköszönve, hogy „olyan fantasztikus hangulatot teremtettek az Európa-bajnokság mérkőzésein, mely egyértelműen hozzájárult a magyar férfi válogatott tiszteletre méltó szerepléséhez. Köszönöm, hogy az utazási nehézségek ellenére, sokan idegenbe is elkísérték a csapatot”.

Hátra volt még a budapesti, holland-cseh nyolcaddöntő, ami miatt arra kérte a szurkolókat, hogy viselkedjenek rendesen. Ezt azért körülírta:

„Vasárnap még egy nyolcaddöntő-mérkőzésnek, a Hollandia–Csehország összecsapásnak ad otthont a Puskás Aréna, melyre ismét több tízezer magyar néző váltott jegyet. Ahhoz, hogy a jövőben is házigazdája lehessen Magyarország rangos sporteseményeknek, és ami legalább ennyire fontos, hogy a magyar válogatott mindig és mindenkor telt házas buzdítás mellett játszhassa mérkőzéseit, a kitűnő hazai szervezés mellett a sportszerű légkör is elengedhetetlen. Vendéglátóként ki kell vívni a széleskörű nemzetközi elismerést ezen a téren is.”

Tényleg nem győzte hangoztatni: „Tiszteljük a résztvevő csapatok játékosait, szurkolóit!”, illetve „Kérek mindenkit, hogy minden tekintetben sportszerűen szurkoljon, tartózkodjon a himnuszok kifütyülésétől, továbbá minden olyan kirekesztő (rasszista, homofób, soviniszta) megnyilvánulástól, mely beárnyékolná a magyar nemzeti válogatott és a szurkolók elismerésre méltó teljesítményét, és ez által az ország megítélését. Kérem ezt tartsák be akkor is, amikor mások részéről provokációt tapasztalnak.”

Ekkor már kb. mindegy volt, mert az UEFA vizsgálta a válogatott három meccsét. Miután visszaesők voltunk az UEFA-nál, ezért lett 2+1 meccsen a büntetés az Európa-bajnokságon történtek miatt. Amit nem világbajnoki selejtezőn, hanem UEFA-s rendezvényen töltünk majd le. Ez a Nemzetek Ligája két meccse lesz.

photo_camera Magyar szurkolók a német hinmusz alatt Münchenben Fotó: FRANK HOERMANN/SVEN SIMON/dpa Picture-Alliance via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.