Minden szegedi lelátóról örökre kitiltják a hétfőn Budapesten zsidózó szurkolókat

nb2
2022 augusztus 05., 18:37

Minden szegedi sportegyesület örökre kitiltotta lelátóiról azokat a szurkolókat, akik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia az MTK elleni budapesti veresége után antiszemita rigmusokat skandáltak a meccsről távozó MTK-szurkolóknak, ami miatt az MTK rendőrségi feljelentést is tett. Öt sportegyesület, a közvetlenül érintett SZCSGA mellett a Pick Szeged kézilabdacsapata, a Naturex SZTE Szedeák kosárcsapata, a Szegedi Vízilabda Egyesület és a Zengő-Alöld Szegedi Teke Egylet ezt a Nemzeti Sportnak megküldött közös közleményben jelentette be.

Ebben azt írják, hogy Szeged életében különleges szerepet tölt be a sportélet, és büszkék a közösségre, amit együtt építenek, valamint arra, hogy hétről hétre együtt, egymásért küzdenek. "Büszkék vagyunk Szegedre, büszkék vagyunk magyarságunkra, sikereinkre, a küzdelmeinkre. Mindemellett pedig büszkén vállaljuk értékeinket. Közösségünk egymás segítésére, a közös erőfeszítésekre és az elfogadásra épült, abban a kirekesztésnek, a rasszizmusnak helye nincs. Közösen ítéljük el mindezek legcsekélyebb formáját és megnyilvánulását is – és közösen teszünk ellene" - írták.

Közleményük szerint az egyesületek minden segítséget megadnak a hatóságoknak a hétfőihez hasonló esetek felderítéséhez, megelőzéséhez. "Közösségünket megvédjük, így a leghatározottabban lépünk fel a kirekesztés, a rasszizmus, a megbélyegzés bármilyen formája ellen, szankcióinkat pedig összehangolva hozzuk meg" - írták, és bejelentették, hogy akik "ilyen tevékenységben részt vettek, vesznek, vagy támogatják, nem foglalhatnak helyet sem a Szent Gellért Fórum, sem az Újszegedi Sportcsarnok, sem a Tiszavirág Sportuszoda, sem a PICK Aréna, sem Szeged bármely egyéb lelátóján"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.