Videó

Videó

Úgy lázadnak a „covid-diktatúra” ellen, hogy a Fideszből köszönik meg nekik

A Mi Hazánk lett az oltásszkeptikusok fő politikai ereje Magyarországon, mostanra többezres tüntetéseket hoznak össze. Mit reagál erre a kormánypárt, amelyik szerint az ellenzék emberek haláláért felelős és oltásellenes? Nem azt, amit várnánk. Újra itt a Magyar Jeti.

Kiss Bence, Botos Tamás, Ács Dániel, plankog
video
Videó

„Újrahasznosított tinik vagyunk, nem fotelharcosok”

Íme az ellenzéki aláírásgyűjtés két civil hőse, akik féltüdővel és érszűkülettel is házról házra küzdöttek a sikerért. „Papundekli a láb alá, és toll a zsebbe.”

Ács Dániel, Kaufmann Balázs
video
Videó

Megszólaltattuk Varga Juditot helyettese korrupciós ügyéről

Kiderült, hogy az igazságügyi miniszter úgy érzi: egyetlen sajtóközleménnyel elmondott mindent, amit Völner Pál ügyében fontosnak tart.

Kaufmann Balázs
bűnügy
Videó

Ez az a forgatókönyv, amire senki nem számított

Ez zajlott az ellenzéki előválasztás színfala mögött. Az aHang csapata forgatott filmet a terheléses támadások visszaveréséről, a sok ezer aktivista koordinálásáról és a két lerobbanó autóról, amik miatt majdnem kudarcba fulladt a voksolás.

Ács Dániel
video
Videó

Vidéken is főleg a Fudan miatt mennek aláírni az emberek

Már csak néhány napja maradt az ellenzéknek a népszavazási aláírásgyűjtésre. Megnéztük Szolnokon, Kecskeméten és Budapesten, hogy mennyire mozgatta meg az embereket a közös ellenzéki kiállás.

Czinkóczi Sándor, Szász Zsófi
video
Videó

Előbújt az ellenzék, nem tartják elvesztegetettnek az elmúlt pár hónapot

A közös sajtótájékoztatón kérdeztük őket, mivel töltötték az előválasztás óta eltelt időszakot. Márki-Zay új sajtófőnöke pedig már az első munkanapján olyan lendülettel tolta a sajtóelhárítást, mint Havasi Bertalan Orbán mellett.

Czinkóczi Sándor, Szász Zsófi
video
Videó

Rogán Antal ezt is megnyerte

2021-ben róla és magyar jogállamiságról szólt a 444 legnézettebb videója. Sokkal többen látták, mint az Elkúrtukat.

Ács Dániel
video
Videó

Egy válságban derül ki igazán, mennyire építették le a munkások jogait

Utánajártunk, miért durvult el idén a helyzet az egyik legnagyobb autóipari multi makói gyárában.

Czinkóczi Sándor, Kaufmann Balázs
video
Videó

Orbán: Én tudom, ki a főnök

Összefoglaltuk pár percben a miniszterelnök több mint háromórás sajtótájékoztatóját.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Videó

Orbán nem mondta el, hogy tudott-e az Ádert érintő megfigyelésről

Arról viszont egész sokat beszélt Sopronban, hogy miben hasonlít a két George, Soros és Clemenceau.

Fődi Kitti, Kaufmann Balázs
video
Videó

Orbán: „Nem vagyok hozzászokva az olyan kérdésekhez, amikben nem neveznek bennünket gyengeelméjűnek, meg gazembernek”

A miniszterelnök idei utolsó parlamenti csatájának csúcspontja: ”Aki arról beszél, hogy itthon többen halnak meg, mint máshol, az azt is állítja, hogy rosszabbul dolgoznak az orvosaink.”

Ács Dániel
video
Videó

A hideg polgárháború nagyobb kárt okoz az országnak, mint a korrupció

Nem valószínű, hogy a kormányváltás megoldhatná az ország súlyos gondjait. Orbánt egyre inkább ellenségként azonosítja a nyugati elit. Magyarország negyedszer megy szembe az angolszász demokráciákkal, és háromszor már nagyon ráfázott.

Botos Tamás, Uj Péter
podcast
Videó

Le lehet győzni egy nem demokratikus rendszert választáson?

Elsőre ellentmondásosnak tűnik, ha egy ellenzék azt mondja, hogy autokratikus hatalom ellen küzd, közben választáson akarja legyőzni. A valóságban viszont egyáltalán nem olyan ritka ez, mint gondolnánk. Utazás a világ körül a Magyar Jetiben.

Botos Tamás, Ács Dániel, plankog, Kiss Bence
video
Videó

Endre László szerint ha ő bűnös a zsidók kiirtásában, akkor az egész ország bűnös

A magyar bürokrácia csúcsteljesítménye egy professzionális tömeggyilkosság volt. Hogy lett egy egyszerű hivatalnok a magyar vidéki zsidóság kiirtásának fő felelőse? Hány ember vett részt a deportálásokban? Mi a magyar nép felelőssége? Sarkadi Zsolttal beszéltünk az Endre Lászlóról szóló cikksorozatáról.

Botos Tamás, Ács Dániel, Sarkadi Zsolt
video
Videó

Mindenkit lenyomott, majd jött a Kutyapárt, és a torkán akadt

Amint véget ért az ellenzéki előválasztás, Márki-Zay Péter ráfordult a Kutyapártra szavazóira. A két rendszerellenes erő konfliktusa arról szól, hogy melyikük az elitellenesebb. De ez egy olyan terep, ahol Orbán Viktor is otthonosan mozog.

Ács Dániel, plankog, Kiss Bence, Kaufmann Balázs
video