Tiborczék és Mészárosék felvásárolták a keszthelyi Balaton-partot, de egyelőre hagyják rohadni

2018 augusztus 30., 10:11

- Ide figyelj, azt te tudtad, hogy a Hullám már a Mészárosé?

- Nem, a Helikon a Mészárosé!

Így beszélget két keszthelyi atyafi a Hullám Szálló melletti lángososnál. Mindketten rosszul tudják: a Hullám és a Helikon is inkább Tiborcz István és környéke érdekeltsége, Mészárosék a Hotel Viát és Hotel Balatont vették meg. Övék a Zala kemping és a jachtkikötő is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy

a most lezárult szezonban már szinte az egész keszthelyi Balaton-part a NER-bárók kezében volt.

A lenti térképen a keszthelyi partszakasz egésze látható, pirossal pedig Tiborczék és Mészárosék szerzeményei. Nem sok megvásárolható területet hagytak a víz mellett: kis egyesületi és egyetemi telkek vannak még a Helikon strand környékén és a Hotel Via mellett, minden más elkelt, ahogy a négy nagy szállodájuknak sincs vetélytársa.

photo_camera Fotó: Zeemaps

Orbán Viktor közvetlen környezetének keszthelyi terjeszkedéséről legrészletesebben a Reuters írt márciusban. Ebben a „keszthelyi tízek” néven szedte össze a legnagyobb befektetőket, akik egyrészt Tiborcz régi/családi barátai, másrészt a közbeszerzések milliárdos sorozatnyertesei, köztük Mészáros és Tiborcz mellett Jászai Gellért, Szíjj László, Varga Károly és Paár Attila. A Reuters szépen végigveszi, ki mit vett és ki kivel futtat közös bizniszt, de közben egyértelmű, hogy ezek a szereplők együtt mozognak. A Tiborcz cégének résztulajdonában álló Helikon Hotelt például Mészáros szállodalánca, a Hunguest üzemeltetheti, míg Tiborcz üzlettársának kempingjét Mészáros kempinghálózata, a Balatontourist viszi. Az egymást követő bevásárlásokhoz nyújtott hitelek is jórészt ugyanonnan, a Mészárossal összebútorozott B3 Takaréktól jöttek. És az elképzelés is ugyanaz lehet:

olcsón megvenni az ingatlanokat, aztán várni a magyar és európai adófizetők pénzét.

A miniszterelnök vejének és dollármilliárdos barátjának nem csak Keszthelyt, hanem az egész tavat behálózó befektetései ugyanis egybeestek a kormány új prioritásával, a Balaton fejlesztésével, amire „minden korábbinál többet”, 365 milliárd közpénzt költünk 2020-ig. A jórészt Mészárosék kezében lévő kempingekre például 5 milliárd forint jut.

Légy az én tavam - áll a felirat a Tiborcz-Mészáros kempingben
photo_camera Légy a tavam - áll a felirat a Tiborcz-Mészáros-kempingben Fotó: Facebook/B my Lake

Amikor a szezon végén körbejártam a birodalmat, a kempingben éppen a B my Lake fesztivál dübörgött, a kikötőben lágyan ringtak a vitorlások, de

a szállodákon nem látszott, hogy már két éve az ország leggyorsabban gazdagodó vállalkozóinak tulajdonában vannak. Ennek köszönhetően a keszthelyi Balaton-part ma is ugyanolyan lepukkant,

és egyelőre a helyi munkavállalók is hiába várják a három bezárt szálloda újranyitását, azokhoz hozzá sem nyúltak.

„Egyesek mások becsapásával, félrevezetésével, újabban a pályázati rendszer kiskapuinak a kihasználásával próbálnak haszonra szert tenni, nagyjából munka nélkül, és utána ezt a hasznot felelőtlenül élvezik mások kárára.” Ezekkel a szokatlan szavakkal nyitotta meg a tavalyi szezont Keszthely fideszes polgármestere, Ruzsics Ferenc. Később nem volt hajlandó tisztázni, kire gondolt, de nem nehéz kitalálni. (Pláne, hogy helyi ellenzéki képviselők szerint Ruzsics már korábban is felemlegette, hogy „a Balaton-part néhány foghíj kivételével a Tiborcz-Mészáros Lőrinc érdekcsoporthoz tartozik”.)

A parti sétány és a szállodák körüli park állami százmilliókból újult meg évek alatt, 2015-re. Akkor a polgármester arról beszélt, hogy szeretnének egy harmadik ütemet is indítani, aminek célja a Balaton-part két üresen álló szállodaépületének felújítása. Ennek máig semmi nyoma. Tavaly Ruzsics azt mondta, olyan „hírek érkeznek”, hogy a Helikon mellett a Balaton és a Hullám is megújul, de ha vannak is ilyen tervek, eddig nem fogtak hozzá.

A Balaton, a Hullám és egy értékes telek

A 19. század végén átadott két műemlék szálló a móló bejáratánál áll, ezek a korzó ikonikus épületei. A Hullám rendben üzemel, de egy újjal sem nyúltak hozzá a nem túl fényes állapotú házhoz. A Balaton viszont régóta üresen rohad, az elmúlt 15 évben kétszer is leégett. Mögötte a már elbontott Phoenix Szálló telke is Mészáros tőkealapjának, a Konzumnak a tulajdonában van.

photo_camera Fotó: urfip/444.hu
Balra a Hullám, jobbra a Balaton
photo_camera Balra a Hullám, jobbra a Balaton Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
A Balaton Szálló részletei
photo_camera A Balaton Hotel közelebbről

A Helikon

Néhány lépéssel odébb magasodik a környék legnagyobb szállodája, a szocialista tömegturizmus helyi szimbóluma, amely a 80-as években esett át utoljára komolyabb felújításon. A tavalyi szezon végén bezárták, és azt ígérték, ősszel nekilátnak a felújításnak. Nem úgy tűnik.

photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
A Helikontól felüljárón lehet kisétálni erre a kis szigetre
photo_camera A Helikontól felüljárón lehet kisétálni erre a kis szigetre Fotó: urfip/444.hu

Hotel Via

A parti sétány következő szállodájának egykori üzemeltetője tavaly panaszolta el a Monitor Magazinnak, hogy a Hotel Via remekül működött, a helyi társadalmi élet fontos helyszíne volt, 2015-ben mégis felmondták a bérleti szerződést, hogy eladják az épületet és vele a vízparti zöldterületet. A hotelt a Reuters szerint Szíjj László és Varga Károly közös cége vette meg akkor, de a földhivatali tulajdoni lap szerint egy idén augusztusi módosítással összevontak három helyrajzi számot, és már a titokzatos Minerva alapkezelő egyik ingatlanalapjáé az impozáns méretű telek.

Amióta kormányközeli kezekbe került, a hotel zárva, az épület pusztul, az udvarban látható papírzsepik tanúsága szerint leginkább szarni járnak ide az emberek.

photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
A Via és a Helikon közötti dzsumbuj
photo_camera A Via és a Helikon közötti dzsumbuj Fotó: urfip/444.hu

Hoppá, egy lakópark

A Hotel Via szomszédjában bezzeg bősz építkezés folyik. Az itt épülő lakópark kakukktojás a felsorolásunkban, más színnel is jelöltem a fenti térképen, mert egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy Tiborczék biznisze lenne. (Igaz, a kempinget is egy semmiből felbukkanó pécsi cég vette meg először, és mandinerből pattant a Tiborcz-körhöz.) A napi.hu írt róla, hogy a „titokzatos beruházás” mögött álló Royal Homes & Properties Kft egy lébényi és egy mosonmagyaróvári magánszemély tulajdona, akik állítólag önerőből állják a milliárdos beruházás költségeit. 175 luxusapartman épül itt, amelyek jelentős része a tulajdoni lap szerint már gazdára is talált.

photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Ilyen most Fotó: urfip/444.hu
Ilyen lesz
photo_camera Ilyen lesz

A kikötő

A keszthelyi bevonulás első felvonása volt - mármint azután, hogy az Elios lámpázta körbe a várost -, amikor egy Tiborcz István résztulajdonában álló cég pályáztatás nélkül, a félállami Gránit Bank kedvezményes hiteléből megvette a Phoenix kikötőt az önkormányzattól, illetve bezsákolta a körülötte lévő 7600 négyzetméteres terület bérleti és opciós jogát. Miután ezt megírta az Átlátszó, Tiborcz papíron kiszállt a kikötős cégből, amit azóta barátai és üzlettársai visznek. A Magyar Narancs szerint a Balaton körüli települések polgármesterei attól tartanak, hogy egy-két kikötővel nem éri be a NER-elit, és a tó hajóközlekedését bonyolító Bahartot is államosítani fogják, hogy aztán jó irányba privatizálják.

Addig is marad az idilli kép, ahogy az ember a Tiborcz-kikötő stégjéről legelteti a szemét a Mészáros-szállón és a Tiborcz-hotelen.

Balra a Helikon, a nádas mögött a Via
photo_camera Balra a Helikon, a nádas mögött a Via Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu

A kemping

Keszthely északi határából ugrunk a déli szélekre, ahol a töredékáron megfelelő kezekbe jutó Zala kempingben múlt hét végén ért véget a B my Lake fesztivál. Bár kaptunk a kaotikus állapotokra panaszkodó olvasói levelet, de a helyszínen azt láttam, hogy a lakott területen kívül fekvő kemping körül szépen takarítják a szemetet, a fiatalok pedig kulturáltan vonulgatnak fel-alá. A zene persze behallatszott a városba, és a mentőautók is meglepő gyakorisággal szirénáztak a fesztivál alatt.

A bejárat közelében látható tábla szerint a fesztiválozók között is volt olyan, akinek eszébe jutott, kinek a vendége.

photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: urfip/444.hu
photo_camera Fotó: Facebook/B my Lake
photo_camera Fotó: Facebook/B my Lake

Címlapi képek: Botos Tamás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.