„A Kormányhivatal oldalán írjátok ezt?! Tudjátok, kinek kellene szó nélkül azonnal segítenie? A kormánynak” – háborodtak fel a kommentelők.
Rogán Antal megjegyzése, Finkelstein utódjának „kutatása”, az Index „bizonyítéka”, AI-kampányok a „kisállatok megadóztatásáról”, Fidesz-közeli celebek „felháborodása”, és végül az önmagát hitelesítő kamu – ezek kellettek az eddigi legnagyobb kampányhazugsághoz.
Megírtuk, hogy a V-Híd nem fizeti ki az alvállalkozóit, akik már a csőd szélén táncolnak. A sztorit már a NER-ben sem tartották védhetőnek, a vezérigazgató távozását a cikk megjelenésének napján be is jelentették.
A bizottsági meghallgatása után kérdeztük Lázárt, azért vitte-e magával Orbán Moszkvába, hogy bemutassa fontos nemzetközi partnereknek. Azt is elárulta, Mészáros cégekre is panaszkodtak az alvállalkozók, hogy nem fizették ki őket.
Több Mészáros-érdekeltséggel szemben várhatóak bejelentések leginkább a vasúti beruházások visszáságai miatt.
Valaki feljelentetést tett az Orbán-család majorsága mellett sétálgató jávorszarvasok miatt.
Alkotmánysértő, hogy állami pénz menjen átláthatatlan szervezeteknek, a NER-es magántőkealapok felhízlalása mégis már 1000 milliárd felett tart.
Nem Orbán ugrott fel fejelni az írek gólja előtt, nem ő állt a kapuban, nem ő adta ki a taktikai utasításokat, nem ő irányítja az MLSZ-t – és a Nyugat is ellenünk van.
Közeleg a választás, egyre több közbeszerzést buknak el az éveken át tartó tarolás után.
A most kiírt 800 milliárdos közbeszerzések esetén már úgy tűnik, nem fog ennyit, de így is van tender, amire nem nagyon akad más kivitelező.
A 2023. augusztusi piacra lépés óta az MBH árfolyama 52 százalékkal csökkent. A nagy ellenlábas OTP-é két és félszeresére nőtt ugyanebben az időben.
A magyar állam 50 milliárdot bukik, Mészáros bankja 50 milliárdot nyer. Van ilyen ¯\_(ツ)_/¯
Azzal indokolták, hogy a Ringier médiavállalat magyarországi leánycégének együttes árbevétele nem éri el a 20 milliárd forintot.
Orosházán esélyes a Tisza. Nem jutunk sehova. Orbán a kínaiban. Lehet szavazni a jelöltjelöltekre. Itt a 444 napindító hírlevele!
Bizonyos feltételeket mindenkinek be kell tartani, még az ország leggazdagabb emberének is.