Az igazi bőség utolsó éve: rengeteg pénzzel gyarapodtak még idén is a NER kegyeltjei

gazdaság

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Ahogy egyre hosszabb ideje tartott Orbán Viktor kormányzása, úgy fogalmazódhatott meg mind nyomatékosabban a kérdés: mi lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének preferált vállalkozásaival, ha egyszer bukik a rendszer? Ez tavasszal egyre gyakrabban és egyértelműbben merült fel.

A 2010-es hatalomra kerülése után Orbán kormányzásának alapvető részévé vált a nepotizmus. A Simicska Lajossal való szakításból okulva később már nemcsak egy, hanem több, hozzá valamilyen módon közelebb álló vállalkozót engedett a pénzes bödönhöz, így jókorára hízott hátországot épített ki magának, illetve a NER-nek.

Bár a nyitó kérdés megválaszolása – miszerint mi történik majd a NER szereplőivel és a cégbirodalmaikkal – még talán korai lenne, de azt összegezhetjük, hogy hogyan gyarapodtak a bőség utolsó évében.

Mészáros Lőrinc még Felcsút polgármestereként a helyi falunap főzőversenyén zsűrízik 2016. augusztus 13-án
Fotó: Bankó Gábor/444

Az előző év gazdálkodásáról szóló éves beszámolók leadási határideje mindig május 31., de a könyvelők gyakorlatilag az év elejétől, illetve februártól elkezdik összerakni a gazdasági társaságok zárását. A cégek taggyűlései jellemzően februárban-márciusban hozzák meg az ilyenkor kötelező döntéseket. Azaz elfogadják az előző év beszámolóját és főbb pénzügyi adatait, és döntenek arról, hogy mi legyen a nyereség sorsa. Már ha volt nyereség az előző évi gazdálkodás után. Két dolgot tehetnek a tulajdonosok: bent hagyják a cégben a pénzt, vagy valamekkora osztalékot vesznek ki maguknak.

A NER gazdasági hátországa rengeteg cégből áll, és biztosra vehető, hogy nagyon soknál volt osztalékfizetés, de alapjában véve azok a cégek relevánsak, amelyekben személy szerint tulajdonos egy-egy NER-lovag.

Egy példa: Gipsz Jakabnak van egy cége a saját tulajdonában, a Kiskutya Kft., de kinézett még valamit, amit meg akar venni. Elképzelhető, hogy ezt már nem vállalkozói minőségében, a saját neve alatt intézi, hanem a Kiskutya Kft. lesz mondjuk a Nagykutya Kft. tulajdonosa. Vagyis Gipsz Jakab a Kiskutyán keresztül fogja birtokolni a Nagykutyát. Ezért ha a Nagykutya osztalékot fizet, az a Kiskutyához kerül. Míg Gipsz Jakab személy szerint akkor jut osztalékhoz, ha a Kiskutya Kft.-ből történik a kifizetés. Nos, a NER-ben ugyanez történik, csak több céggel.

Összegyűjtöttem a legnagyobb, legérdekesebb NER-es protezsáltak tulajdonában lévő cégeket, megnéztem, hogyan készültek a választásra: minden mozdítható pénzt kivettek-e osztalékként, vagy tartalékoltak és bent hagyták a pénzt.

Fogalmazhatok másként is: a saját bankszámlájukat gyarapították, vagy a cégük stabilitását tartották szem előtt, bent hagyva a nyereséget ,akár a fideszes hátország jövőbeni finanszírozását is biztosítva. (Persze a saját bankszámlára utalt pénzből is azt finanszírozhatnak, amit szükséges.) A rendszerváltás ugyanis azzal fog járni Magyar Péter ígérete szerint, hogy a NER korábbi kegyeltjei egyszerűen nem fognak állami közbeszerzésekhez jutni, elapad a pénzcsap, ami eddig több száz milliárd forintos forgalmat jelenthetett egy-egy vállalkozásnak.

Csak fokozhatták a kíváncsiságot a Mészáros Lőrinc körüli események. A Fidesz választási veresége utáni hetekben kiderült, hogy a felcsúti vállalkozó vagyonkimentésbe fogott. A közvetett tulajdonában lévő Envirotis Holding Kft.-ből minden likvid pénzt kivettek, annyit hagytak, ami néhány havi bér kifizetését fedezi. De a vagyonmentés már a választások előtt elkezdődött, a V-Híd Vagyonkezelő Kft.-ből 3,39 milliárdot utaltak Mészáros Lőrinc magánszámlájára. Hogy ezt egészen pontosan milyen jogcímen tették meg, egyelőre nem világos, ráadásul az érintett cég a cikkünk megírásáig nem adta le a beszámolóját.

Hasonló lépésekről más NER-lovagok esetében még nem tudunk, de annyi világos a gyűjtés révén, hogy felfoghatatlan összegekkel gyarapodtak idén is a kegyeltjel.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Tovább dübörög a világ egyik nagy gazdasági csodája: újabb 1 milliárdos hasznot hozott Rogán Cecília és Sarka Kata közös médiacége

Olvasója alig, mégis kormányzati hirdetésekkel volt teletömve a volt propagandaminiszter volt feleségének bulvárlapja. És 6 milliárdos osztalékot termelt az elmúlt években.

Haszán Zoltán
üzleti zsenik

„A miniszterelnök testvére vagyok” – dicsekedett Orbán Áron a fegyverbeszerzési tárgyalásokon, amiket egy volt KGB-s kém szervezett

A cég, amely ma már Orbán Ároné, a „fegyveres erőknek” és a „légierőnek” is akart fegyvereket vásárolni Csehországban és Szlovákiában pár évvel ezelőtt.

Kaufmann Balázs
belföld

Csaknem kiürítették a V-Híd Vagyonkezelő Kft. számláját, az összeg Mészáros Lőrinc számlájára ment

A leggazdagabb magyarnak ma 3,4 milliárdos összeg landolt a magán számláján.

Kaufmann Balázs
belföld

Nyerges Zsolt mostanra teljesen átvette Pintér Sándor korábbi őrző-védő cégét

A Civil Zrt. története legjobb évét zárta 2024-ben, árbevétele a rekordot jelentő 32,2 milliárd forintot tett ki.

Takács Lili
üzlet

Balásy Gyula a Kontrollnak: Azt a cégcsoportot, amit 22 éve építek, minden vagyoni joggal felajánlom a magyar állam részére

A kékplakátos kampányokat gyártó cég vezetője szerint komoly szakmai tudás és emberi erőforrás van a cégeiben, és szeretné, ha ez a munka folytatódhatna, akár nélküle is. Az interjúban többször a könnyeivel küszködött.

Német Szilvi
Média

Magyar Hang: Zajlik a vagyonkimentés az egyik Mészáros-cégnél, 4,4 milliárd vándorolt az oligarcha magántőkealapjába

Ez gyakorlatilag a teljes likvid vagyon, csak annyit hagytak a bankszámlán, ami 2-3 havi bér kifizetésére elég. A cég szerint nincs itt semmi látnivaló, csak osztalékot fizettek ki.

Székely Sarolta
gazdaság