Parlamenti botránytól könnygázig – december 12. képekben

2018 december 13., 00:16

2018. december 12. a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet és a magyar demokrácia történetének egyik legfeketébb napjaként vonul majd be a történelembe. A fideszes parlamenti többség egy botrányos ülésen átverte a parlamenten az ellenzék által rabszolgatörvénynek keresztelt túlóratörvényt és a kormánytól függő, új közigazgatási bíróságokat felállító törvényt is. Az ellenzéki képviselők ezt többféleképp próbálták akadályozni, de végül nem sok sikerrel, a Fidesz és az Országgyűlés Hivatala szerint törvényes volt az ülés, így az azon elfogadott törvények is érvényesek.

Kövér László megtorlást, Kocsis Máté vizsgálatot ígért.

Délután Budapesten tüntetés kezdődött, a tüntetők lezárták a Lánchidat, a Margit hidat, az Oktogont és elmentek a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz is, majd a Kossuth téren feszültek a rendőröknek. A rendőrök rengeteg gázsprayt fújtak ki a tüntetőkre, akik dobálták őket, a BRFK szerint 5 rendőr megsérült.

photo_camera
Az ellenzékiek sípolással próbálták akadályozni az ülést
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA
photo_camera
Az LMP cetliket szórt
Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA
photo_camera
A fideszeseket nem hatotta meg a tiltakozás, érdemben semelyik ellenzéki képviselő kérdéseire nem válaszoltak az ülés törvényességével kapcsolatban
Fotó: Szabó Tímea/Facebook
photo_camera
A képviselők EU-s zászlókat is hoztak az ülésterembe
Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA
photo_camera
De a Fidesz vezetői viccesnek találták a helyzetet
Fotó: Bankó Gábor
photo_camera
Ellenzéki képviselők a pulpitust is elfoglalták, a levezető elnök végül a padsorokból vezette az ülést, miközben a fideszesek sorfalat álltak annak érdekében, hogy az ellenzékiek ne férjenek az elnök közelébe.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA
photo_camera
Áder János is tiszteletét tette az ülésen, a fideszesek meg is tapsolták, az államfő azonban a párbeszédes Tordai Bence hozzá intézett kérdései után inkább távozott.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA
photo_camera
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Ellenzéki képviselők az azonosítókártyájukat tartják föl, mutatva, hogy annak behelyezése nélkül is működik a szavazóberendezésük. Szerintük ez törvénytelenné teszi az ülést, hiszen bárki szavazhat a képviselők helyett, így pedig nem működhet a név szerinti szavazás, hisz nincs megfelelő azonosítás sem. Az Országgyűlés Hivatala szerint azonban a kártyás azonosításra nincs is szükség, hiszen a kamerákkal is lehet azonosítani a képviselőket.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Az ellenzékiek végül úgy döntöttek, inkább kivonulnak az ülésről, hogy ne asszisztáljanak a Fidesz - az ellenzék szerint törvénytelen - jogalkotásához.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
A tüntetők délután a Kossuth térről átmentek a Margit hídra, le is zárták a hidat a forgalom elől.
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA
photo_camera
A Momentum is tüntetést hirdetett, előkerültek a füstgránátok is.
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA
photo_camera
Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője végig élőben tudósított a parlamenti ülésről, este pedig egy ideig vezette a tüntetőket.
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA
photo_camera
A tüntetők először a Lendvay utcai Fidesz-székháznál kerültek szembe a rendőrökkel.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Két tüntető felmászott a pártház teraszára is, EU-s zászlót lengetve.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
A kereszteződésben könnygáz is terjedt, de a rendőrség szerint az egyik tüntető fújt le két rendőrt.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP
photo_camera
A Kossuth téren előkerültek a paprikasprayk a rendőrök kezében, a nyomakodás közben bőséggel fújtak is a tüntetőkre.
Fotó: Halász Júlia
photo_camera
A tüntetők órákon keresztül próbáltak bejutni a parlamentbe.
Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Mohai Balázs/MTI/MTVA
photo_camera
A hangulat egyre jobban eldurvult a rendőrök paprikaspray-támadása után, a tüntetők szeméttel, üvegekkel, fadarabokkal dobálták őket.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA
photo_camera
A könnygázból mindenki kapott, újságírók, tudósítók is.
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA
photo_camera
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA
photo_camera
Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Mohai Balázs/MTI/MTVA
photo_camera
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA
photo_camera
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.