Az élet iróniája akcióban.
A miniszterelnök a 2002-es TF-beszédét megidézve ünnepi szónoklat helyett toborzót tartott. Erőt akart mutatni, de helyenként bizonytalanságot lehetett érezni rajta.
Nem mi mondjuk, ő írta.
A régi szép időkben még csak az IMF vagy Soros György ármánykodása ellen kellett menetelni. Brüsszel persze örök, de hát van itt egy háború is a szomszédban. Ja, meg jönnek a választások is.
A publicista szerint ugyanis a magyar társadalom jelenleg nem akar megbékélni.
Megbékélés miatt tüntettek volna, azonban csütörtökön az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, ezért most inkább vele szolidarítanak.
„Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel lesz tüntetés vasárnap.
Miután elesett, a társai hívták a mentőt, majd négyen elrejtették a szabálytalanul használt rollereket.
„A papucs és a Dior felső snassz, azért csak egy hónapot dolgozik egy közalkalmazott.”
„Ha a független sajtó megszűnik, akkor redőny le, és irány Fehéroroszország” – nemcsak az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen, hanem a rendszerváltásért, a szabadságért és a kormány ellen tüntettek több ezren a Kossuth téren.
„Az elmúlt másfél évtizedben a szemünk fokozatosan hozzá is szokott a félhomályhoz. Hozzászoktunk, hogy a könnyünk kicsordul, annyira erőlködünk, hogy lássuk, mi történik velünk.” Ács Dániel kollégánk beszéde, amit a putyinizálódás elleni Kossuth téri tüntetésen mondott el.
Egy egyetemista jelentett be tüntetést vasárnap délutánra a Kossuth térre a nagytakarítási törvény miatt. Percről percre követjük az eseményeket.
Több mint ezer ember tüntet a Kossuth téren.
A rendőrség állásfoglalására is reagált a parlamentből kitiltott parlamenti képviselő.
Azt mondja, a követői 75:25 arányban döntöttek úgy, hogy nem kockáztatnak egy tiltott gyűlésen való részvételt.