Az elmúlt évtized végére a klímaváltozás már tényleg ránk rúgta az ajtót, így egyre több figyelem irányult arra is, hogy mi történik a világ erdőiben. De ezek a hírek sokszor csak a pillanatnyi történésekről számoltak be, most viszont az 1982-ben alapított nonprofit kutatóintézet, a World Resources Institute (WRI) erdőkkel foglalkozó szakértői összeállítottak egy listát arról, hogy milyen nagyobb léptékű változások történtek 2010 és 2019 között.

A világ őserdői továbbra is nagyon gyorsan fogynak

Hiába indult sok nemzetközi kezdeményezés az elmúlt évtizedben, a trópusi őserdők kiirtását nem sikerült megállítani. Sőt, az elérhető adatok alapján azt látni, hogy a 2016 és 2018 közötti időszak a legnagyobb mértékű csökkenést hozta magával a kétezres évek kezdete óta. Különösen látványos volt az őserdők csökkenése a brazíliai Amazonas-medencében pusztító tüzek miatt, melyek már 2016-ban és 2017-ben is hatalmas területeket égettek fel, és melyek 2019-ben óriási médiavisszhangot is kiváltottak. A WRI kutatásában a 2018 végéig elérhető, teljes adatsorokat használták fel, de 2019-ben kiderült, hogy Brazíliában az új művelhető területek kialakítása miatt gyújtott tüzek évtizedes rekordot jelentő erdőirtásokhoz vezettek.

Az WRI elemzése szerint ma jelenleg nagyjából ugyanakkora mértékben tűnnek el az őserdők a bolygóról, mint egy évtizeddel korábban, viszont regionális különbségeket meg lehet figyelni: míg mondjuk Indonéziában többek között kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 2010 és 2018 között 37 százalékkal sikerült mérsékelni az őserdők méretének csökkenését (még ha ezeket az eredményeket a tavalyi, rendkívül erőteljes tűzszezon árnyalhatja), addig például a Kongói Demokratikus Köztársaságban vagy Kolumbiában ugyanebben az időszakban megduplázódott az éves erdőveszteség mértéke. Az elemzés szerint az új évtized legnagyobb kérdése az lesz, hogy végre lehet-e majd látni hatását annak a rengeteg erőfeszítésnek, melyek a trópusi őserdők védelmében indultak.

Az új technológiák sokat segítenek az erdők állapotának követésében

Az elmúlt évtized több technológiai innovációja is sokat lendített az erdőfigyelés lehetőségén: a különféle távérzékelős eszközök és a felhőalapú adattárolás révén sokkal könnyebbé és olcsóbbá vált a jó minőségű geoinformációs adatok kezelése, és ezeknek az új eszközöknek köszönhetően indult el például 2014-ben a Global Forest Watch nevű projekt, melyen bárki online térképeken tájékozódhat a világ erdejeinek állapotáról.

De egyre inkább terjednek a terepen bevethető eszközök is: a vezeték nélküli érzékelők és a drónok révén egyre pontosabb képet lehet kapni arról, hogy mi történik az erdők mélyén, a különféle GPS-es ellenőrző és nyomkövető eszközöknek köszönhetően pedig lehetőség van a termelési láncok követésére, így a felvásárlók egyre könnyebben ellenőrizhetik, hogy a faanyagok fenntarthatóan működő forrásokból származnak-e.

A WRI szerint ráadásul az erdőgazdálkodásban a technológiai fejlődés java még hátravan: a rendkívül nagy felbontású optikai szenzorok, illetve az új műholdtechnológiák segítségével sokkal pontosabban lehet majd feltérképezni az ökoszisztémák degradálódásának mértékét, ami ma még sokszor nehezen megfigyelhető a távolból. A NASA által indított Global Ecosystem Dynamics Investigation (GEDI) pedig segíteni fog majd a biomassza és az erdőstruktúrák feltérképezésében, melynek köszönhetően sokkal precízebb képünk lehet majd az erdőkben megkötött szén mennyiségéről.

De a biodiverzitás követésében még rossz a helyzet

Ugyan a technológiai fejlődés révén az erdők állapotát, illetve a felszíni folyamatokat könnyebb már megfigyelni, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt, de még mindig komoly kihívás, hogy az odabent zajló folyamatokat követni tudjuk. Márpedig erre szükség lenne, mivel pontosan lehet tudni, hogy az emberi tevékenységek nyomán kialakult ökológiai válság miatt ijesztően gyors tempóban halnak ki fajok.

Nemrég írtunk mi is a bioakusztikus eszközök terjedéséről, az évtized elején pedig még sokan lelkesedtek a DNS-szkennerekért, melyekkel pillanatok alatt lehet felismerni a fajokat, illetve a különféle távérzékelős eszközökért, melyekkel átfogóbb fajtérképeket lehet készíteni, de ezek a technológiák egyelőre nem hoztak áttörést az erdővédelemben. A WRI kutatói szerint ezen a téren nem zajlottak elég gyorsan az előrelépések, márpedig a megfelelő ismeretek nélkül sokkal nehezebb fellépni a biológiai sokféleség megőrzése érdekében.

A klímaváltozás az ökoszisztémáinkat fenyegeti

Az erdők rendkívül fontos szerepet töltenek be a klímaváltozás hatásainak enyhítésében: rengeteg szenet megkötnek, segítenek fenntartani a kiszámítható csapadékmintázatokat, és mérséklik a szélsőséges hőmérsékleti kilengéseket. Ezt a természetes klímavédelmet nagyon megterheltük elmúlt az évtizedben, és ennek következményeit szenvedjük most el.

Az indonéz és brazil őserdőkben pusztító tüzekről esett már szó, de súlyos tüzek pusztítottak a mérsékelt övi lombhullató erdőkben és a tajgákon is: Alaszkától Kaliforniáig lehetett hallani az elmúlt évtizedben hatalmas tüzekről. A melegebb, szárazabb időjárás Észak-Amerika erdejeiben segítette a fenyőszú terjedését és pusztítását, míg Németországban a szárazság vezetett tömeges fapusztuláshoz. Az emelkedő tengerszint pedig a mangroveerdőket fenyegeti a világ több pontján is.

A WRI helyzetértékelése egyértelmű: ha tompítani akarjuk mind lokális, mind globális szinten a klímaváltozás hatásait, akkor ebben az évtizedben sokkal többet kell tennünk az őserdők védelméért, vissza kell fognunk az erdőirtásokat és növelni kell az erdős területek arányát.

Az erdők és emberek élete még inkább összefonódott

Egyetlen évtized alatt 800 millióval több ember lett a bolygón, az ezt kísérő növekvő élelmiszer- és energiaigény pedig hatalmas terhet ró a világ erdőire is: a trópusi őserdők folyamatosan szorulnak vissza. Helyükre pedig sokszor emberek által telepített, erdős-mezőgazdasági mozaik kerül. A világban soha nem volt még ennyire nagy az erdőültetvényekkel borított föld mérete, közben pedig a városokban, ahol a világ lakosságának egyre nagyobb része él, megjelentek a városi erdők.

A WRI kutató szerint azt ma már lehet tudni, hogy a degradált területekre visszatelepített erdők sokkal lassabban fejlődnek, mint azt sokáig gondolták, épp ezért is lenne különösen fontos, hogy a még meglévő őserdőket fokozottabban védjük. Emellett válik fontossá, hogy a telepített, származékos erdőkben, illetve az ültetvényeken fenntartható erdőgazdálkodást folytassunk, ezzel ugyanis csökkenteni lehet az őserdőkre nehezedő gazdasági nyomást.

Az elemzés szerint a következő évtizedben egy olyan világ felé kéne elmozdulnunk, ahol az erdőket és a fákat nemcsak a fatermelésben betöltött szerepükért vagy az új mezőgazdasági területek lehetősége miatt értékeljük, hanem azokért az ökológiai szolgáltatásokért, melyeket nyújtanak.

Újraéledt a REDD+

Évtizedek óta gondot jelent, hogy hogyan lehetne létrehozni egy olyan globális erdővédelmi programot, melyben sok ország hajlandó részt venni, és ami tekintettel van az országok közötti gazdasági egyenlőtlenségekre is. Az egyik legnagyobb szabású válaszkísérlet erre a problémára az ENSZ erdővédelmi programja volt, amit végül 2013-ban fogadtak el. Ez lett a REDD+ (az angol „erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentése” nyomán), melynek lényege, hogy a fejlődő országok anyagi kompenzációt kapnak cserébe azért, hogy megőrzik vagy helyreállítják a fontos klímavédelmi szereppel bíró, értékes „ökoszisztéma‑szolgáltatásokat” nyújtó erdeiket. Az ehhez szükséges forrásokat a gazdag országok biztosítják.

A REDD+ érkezését komoly lelkesedés fogadta, de aztán megjelentek a kritikus hangok is: felmerültek módszertani aggályok (ezekről hosszabban is írtunk) és a finanszírozói oldalon is akadtak fennakadások. Ennek ellenére a WRI elemzése szerint a projekt következtében számos államban építettek ki vagy fejlesztettek tovább erdőmonitorozó rendszereket és érdemi akciótervek is születtek az erdők védelme érdekében. Az évtized végére pedig fellendült a program: 2019-ben megugrott az aláírt együttműködési támogatások száma az ENSZ-féle Green Climate Fund és a FCPF Carbon Fund révén, és kétoldalú megállapodást kötött egymással Norvégia és Gabon is.

A WRI elemzése szerint az utóbbi időszak tudományos eredményei ráirányították a figyelmet a természet-alapú megoldásokban rejlő enyhítési lehetőségekre a klímaváltozás hatásaival szemben, épp ezért arra számítanak, hogy a következő években még több finanszírozás áramolhat majd a REDD+ projektbe.

Egyre kevésbé mindegy, mi honnan származik

Az elmúlt évtized egyik nagy változása, hogy elsősorban a fejlett országokban megjelenő fogyasztói igények miatt, de egyre fontosabbá vált, hogy az egyes termékeket hogyan, mennyire fenntartható módon állítják elő. A kétezertízes évek ezért a tanúsítványok felfutásával teltek: például a valaha a pálmaolajak eredetét igazoló tanúsítványok 98 százalékát az elmúlt 10 évben állították ki. Világszerte számos kezdeményezés indult, például az ENSZ New York-i Erdőkiáltványa vagy a Trópusi Erdő Szövetség, melyek mind arra törekednek, hogy a mezőgazdasági termelési láncból kiszorítsák azokat a szereplőket, kiknek tevékenysége mögött erdőirtások állnak.

Attól viszont még nagyon messze vagyunk, hogy ez alapjaiban forgassa fel a termelési viszonyokat: mint az WRI elemzésében írják, eleve az eddigi projektek sem igazán váltották még be a hozzájuk fűzött reményeket, és a hatások is csak a gazdagabb országok piacain jelentkeztek. Szerintük épp ezért önmagukban ezek a kezdeményezések nem lesznek alkalmasak arra, hogy egyszerre kínáljanak választ a globális élelmiszeripari kihívásokra és közben az erdők védelmét is erősítsék. Ennek ellenére lehet számítani arra, hogy a hasonló kezdeményezések száma nőni fog a következő évtizedben, és az erdőirtások elleni fellépés mellett más etikai és fenntarthatósági szempontok is hangsúlyosabban megjelennek majd az élelmiszerpiacon.

A WRI elemzése szerint a következő időszakban dőlhet majd el, hogy ez, az egyelőre lassan kibontakozó trend képes lehet-e tényleges felforgató erővé válni. Ez pedig azon múlhat, hogy a technológiai innovációk le tudják-e annyira nyomni a fenntartható forrásokból származó termékek előállításának költségét, hogy azok versenyképesek legyenek a többi piacra kerülő termékkel.

Nagyon sok a helyreállítási ígéret, de a cselekvés sokszor elmaradt

Válaszul az erdőirtásokra és a talajdegradációra, az ENSZ 2011-ben hirdette meg a Bonn Kihívást, melynek célja az volt, hogy 2020-ig legalább 150 millió hektárnyi kiirtott vagy elfajzott területen telepítsenek újra fákat. Ezt a célt erősítette meg aztán az ENSZ New York-i kiáltványa is. A kihíváshoz 62 ország csatlakozott, lett több nemzetközi finanszírozója is a programnak, de az erdőirtások tempóját nem sikerült lelassítani: 2014 és 2018 között a világról 120 millió hektárnyi erdő tűnt el, miközben az országok által közölt adatok alapján mindössze 30 millió hektárnyi földterületen zajlik helyreállítás.

A WRI elemzése igyekszik ebben a helyzetben is megtalálni a reménykedésre okot adó jeleket: ahogy egyre jobban értjük meg, hogy az erdők helyreállítása hogyan segíti a vidékfejlesztést, az egészségesebb ökoszisztémák kialakulását és a klímaváltozás hatásainak enyhítését, úgy terjednek fokozatosan azok a projektek, melyek konkrét cselekvési terveket is végrehajtanak. Malawiban például fiatalok számára indult földhelyreállítási program, míg Ecuadorban egy projekt keretében egyszerre jövedelmező, ám az erdők védelmére figyelő gazdálkodásra ösztönzik a gazdákat. Az ENSZ az ökoszisztéma-helyreállítás évtizedének nyilvánította a 2021 és 2030 közötti éveket, így a hasonló projektekre a jövőben még nagyobb figyelem juthat.

Az őslakosok jobban tudják

Az elmúlt évtizedben számos kutatás erősítette meg, hogy a helyi és őslakos közösségek mennyire hatékony és jó erdőgazdálkodók, és ezért egyre többen gondolják úgy, hogy a globális erdővédelmi programok sikerének egyik kulcsa, hogy az ő tudásukat is beemeljék a tervezésbe.

Az Amazonas-medencében például kétszer-háromszor alacsonyabb az erdőirtások üteme azokon a területeken, ahol jogilag elismert őslakos közösségek élnek, mint ahol nem. Ráadásul a mobilhálózatok és az internet terjedésének köszönhetően ma már e korábban elzárt közösségek is könnyebben tudják jelezni, ha akár ők, akár az általuk felügyelt erdő veszélybe kerül.

De feltehetően éppen amiatt is, hogy az őslakos közösségek láthatóbbá váltak, könnyebben is válnak célponttá: becslések szerint 2000 óta 1700 embert öltek meg azért, mert a helyi környezetet próbálta meg védeni. Egy másik számítás szerint 2018-ban hetente átlagosan három embert gyilkoltak meg ilyen okokból, és az áldozatok több mint negyede őslakos volt, miközben ők csak a világ lakosságának öt százalékát teszik ki.

A WRI előrejelzése szerint a következő évtized során az őslakos közösségek hangja tovább fog erősödni, és növekvő figyelem irányul majd az általuk birtokolt tudásra is. A meglehetősen optimista elemzés arra is számít, hogy egyre több nemzetközi szervezet és NGO fogja majd felkarolni az őslakosok ügyét, a helyi fiatalok pedig nagyobb szerepet fognak betölteni a klímavédelemért szerveződő mozgalmakban.

Hiányzik a politikai vezetés

Az elmúlt évtizedben fejlett és fejlődő országokban is akadt példa arra, hogy populista politikusok kerültek hatalomra. Ez pedig az WRI elemzése szerint nem sok jót ígér az erdőknek és az erdővédőknek. A populisták térnyerését ugyanis jellemzően a tudományos tudás háttérbe szorítása, a civil szervezetek megbélyegzése és a közérdekű információk korlátozása kíséri, így ezekben az országokban a környezetvédő szervezetek munkája is nehezebbé válhat.

Ezzel párhuzamosan látni, hogy a világszervezetek szerepe is megváltozott: a 2019. decemberében rendezett ENSZ klímacsúcs például a nagy kibocsátóországok, többek között az USA és Brazília ellenállása miatt nem sikerült érdemi áttörést elérni, és számos olyan nemzetközi vállalás és kezdeményezés létezik, melyekről nem is tudnak az egyes országok polgárai.

A világ vezető politikusai sokszor csak megakasztják a globális környezetvédelmi ügyeket, és ugyan a WRI elemzése szerint egyre több a nemzetközi szervezet és vállalat, amelyik változtatna azon, elég pontosan látni, hogy a világ kormányainak aktív részvétele nélkül nem lehet komoly változásokban reménykedni. Reményt talán a fiatal generáció tiltakozása hozhat, amelyik hathat a döntéshozók hozzáállására is.

De az elemzés szerint az elkövetkező évtizedben mindannyiunknak újra kell gondolni saját szerepünket is, hogy belássuk, nem csak fogyasztók és szavazók vagyunk, hanem állampolgárok is, akik képesek lehetnek nyomásgyakorlással rávenni a vezetőket azokra a változtatásokra, melyeket látni szeretnének a világban.