Az éjjel, amikor már csak a hallgatók maradtak az SZFE-n

2020 október 1., csütörtök 8:31
  • Szeptember 30-ával lejárt a Színház- és Filmművészeti Egyetem eddigi vezetőinek megbízása, akik azután mondtak le, hogy a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratórium elvonta szinte az összes fontos jogkörüket.
  • A leköszönő vezetés tegnap este fél kilenckor állt őrt a hallgatók által elfoglalt Vas utcai épület előtt, a hallgatók vastapssal búcsúztak tőlük, a zeneakadémisták kórusa pedig énekelt.
  • Az Egyetem téren más egyetemek diákjai tartottak szolidaritási virrasztást, felolvasással, workshoppal és koncertekkel.
  • Éjfél előtt nem sokkal ide érkeztek meg az SZFE hallgatói, akik magukkal hozták a Vas utcából az őrlángot, és átadták a többi egyetem hallgatóinak.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem távozó vezetése őrt áll az elfoglalt Vas utcai épületnél. Fotó: Szász Zsófia/444
A hallgatók búcsúznak az SZFE távozó vezetésétől. Fotó: Szász Zsófia/444
A hallgatók búcsúznak az SZFE távozó vezetésétől. Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Az SZFE távozó vezetői őrlánggal állnak őrt az elfoglalt Vas utcai épületnél. Fotó: Szász Zsófia/444
A hallgatók búcsúznak az SZFE távozó vezetésétől. Fotó: Szász Zsófia/444
Az Egyetem téren az egyetemi autonómiáért tartanak szolidaritási virrasztást. Fotó: Szász Zsófia/444
Az SZFE hallgatói a Vas utcából hozott őrláng fáklyáit más egyetemek képviselőinek adják át egy performansz keretén belül. Fotó: Szász Zsófia/444
Az SZFE hallgatói a Vas utcából hozott őrláng fáklyáit más egyetemek képviselőinek adják át egy performansz keretén belül. Fotó: Szász Zsófia/444
Mácsai Pál felolvasása az Egyetem téri virrasztáson. Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444
Fotó: Szász Zsófia/444


Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt