Egyáltalán nem a politikáról, sokkal inkább a szabadságról és a szerelemről szólt a Pride-vonulás ezen a forró szombaton

„Mindenkinek hatalmas tisztelet, aki ebben a rekkenő hőségben vonult” – hallatszódott a színpad felől két dal között a Vajdahunyadvár előtti parkban, nem sokkal a kétórás Pride-felvonulás után.

És valóban, a jelen lévő rengeteg – a szervezők erős becslése szerint 35 ezer – ember kitartóan bulizta végig az Andrássy utat, a körút és a Király utca egy részét: az utolsó fél órában megálltam az árnyékban, hagytam elvonulni előttem a színes tömeget, és még mindig nem ért ki mindenki a Kodály köröndre, amikor a menet eleje már rég megérkezett a Hősök terére.

Miről szólt a Pride a napszúrás elleni kitartó küzdelmen túl?

„A szabadságról és a szerelemről, nem a politikáról” – mondta nekem egy férfi, aki – mielőtt még feltehettem volna az elmúlt hetek kiábrándító történéseire vonatkozó kérdéseimet –, el is iszkolt a legközelebbi bulivagonhoz. (Ez amúgy egybeesett a szintén vonuló David Pressman amerikai nagykövet Pride-nyitó beszédének legfőbb üzenetével.)

Tényleg, a tömegben járva-kelve az ember sehol nem látta-hallotta a hétköznapokban megszokott elkeseredettséget, de egymásnak, a sminkeknek, a szetteknek, a táncnak és a saját boldogságának örülő ismerősöket és ismeretleneket nagyon is igen, továbbá: zenét, hangosat.

A legtöbb megkérdezett szerint az elfogadásról szólt a Pride – amivel a több ezer emberrel szemben legfeljebb húsz-harminc férfi nem értett egyet látványosan.

Voltak tehát ellentüntetők, többek közt a Hatvannégy Vármegye Mozgalomtól, akik nem túl sikeresen igyekezték kidobolni a menetet, de a rendőrség teljesen elzárta az útjukat. Így néhány útszakaszon felsejlettek ugyan a távolból, de jószerével észre sem lehetett venni őket. Nagyjából úgy hatottak, mint az a bácsi az Oktogonon, aki zavarodottan igyekezett átevickélni az érkezők között az út másik oldalára, miközben hősiesen küldte az anyjukba a vonulásra érkezőket.

Sokan jöttek a világ minden tájáról: egy kanadai srác magyar élettársával futott be, hogy itteni barátaikkal közösen vonuljanak, míg voltak, akik turistaként jártak épp a környéken, és döntöttek úgy, hogy a menetben folytatják a napot, sőt valószínűleg az afterre is innen terveznek menni.

Na jó, jöjjön egy kis politika

Karácsony Gergely, akit nagy ovációval fogadtak, azt állította, hogy fejből mondja a szövegét, mert a másik beszédét lefóliázták. „Fellépek a homofólia ellen” – mondta, majd rátért arra, hogy a Pride politikai demonstráció helyett egyre inkább örömünnep lesz, de az ország sajnos még mindig nem elfogadó a kisebbségekkel szemben.

„A politika, mint a barna eső, zúdítja ránk a gyűlöletet, és ebben Budapest egy sziget” – fogalmazott Karácsony, kérve a jelenlévőket, hogy őrizzék meg a várost ilyennek. Szerinte a propagandának annál nehezebb lesz eltalálnia a közösségeket, minél nagyobbak, ezért kell mindenkinek szolidárisnak lennie a kisebbségekkel. Ferenc pápát idézte, elmondása szerint nem provokációból: „Budapest a hidak városa”. A főpolgármester szerint elsősorban azoké a hidaké, amelyek embert emberrel kötnek össze. „A valóságot nem lehet lefóliázni” – tette hozzá.

Karácsony után a jelen levő támogatókat, egyesületeket és szervezeteket tapsolták meg: a Demokratikus Koalíció és az MSZP neve említésekor a lelkesedés kissé alábbhagyott, a Momentum jobban teljesített a pride-ozók között.

A Steiner Kristóf konferálta beszédek után Trinity Bee drag show-ja, majd az estére ráhangoló DJ-szett következett, a több száz önkéntes, a projekttagok és a szervezők pedig végre fellélegezhettek.