A bukaresti bíróság kimondta, hogy a székely terrorizmus csak az ügyészség fantáziájában született meg, majd fordult a kocka, és végül mégis hosszú éveket kellett börtönben ülnie két erdélyi magyarnak.
A csángó világtalálkozó, ezer székely leány napja és a magyarországi szlovákok napja is ma volt.
Véget ért a csoportkör blogunk nagy kommentátor-versenyén, azaz innentől minden szavazat kettőt ér. A negyeddöntőkkel indul az egyenes kieséses szakasz, vagyis el lehet felejteni az 58%-os küszöböt: mostantól mindig, minden párharcból az jut tovább, akinek a neve mellé több szavazat kerül. Javítási lehetőség nincs, izzítsa mindenki a családot, rokonokat, Facebookot, mert a tét nem kicsi: a győztes versenyzőé lesz a Britannia vándorserlege. Hajtás után összegezzük a csoportkört, és ismertetjük a döntőig vezető út párosításait is.
Korábban az osztrákok próbálkoztak az egyedülálló gasztronómiai élmény levédésével. A magyar hivatalos álláspont szerint a kürtőskalács egyszerre székely, erdélyi és magyar sütemény.
Zakóztak Velencén a pápa testőrei.
Bajnai Gordon pártszövetsége átalakított adórendszert ígért a Széll Kálmán téren (időseknek: Moszkva téren) tartott sajtótájékoztatóval egybekötött aláírásgyűjtésen.