abcúg

2018 október 26., 14:11

A Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik rabja kitalálta és megszervezte, hogy a rabok is jótékonykodhassanak. Nagyon kevés dologról dönthetnek, ezért minden, amiről maguk rendelkezhetnek, hozzátesz az életükhöz.

2018 szeptember 13., 11:14

Akármennyien mondják, hogy a fiatalok jobban tennék, ha az iskolapadban való ücsörgés helyett inkább szakmát tanulnának, a számok alapján igenis megéri diplomát szerezni. Az OECD kedden megjelent kötete szerint Magyarországon különösen nagyot dob az ember fizetésén, ha felsőfokú végzettsége van.

2018 augusztus 23., 09:48

Egy hatvannyolc éves nő egyik napról a másikra stroke-ot kapott, és magatehetetlenné vált. A családja nem tudta odahaza gondozni, ezért ápolási otthonba akarták vinni. Ez viszont nem volt olyan egyszerű. Hetekig cikáztak a kórház, a gyámhivatal, a szociális otthonok és a bíróság között, miközben azzal vádolták őket, hogy embertelenek.

2018 augusztus 22., 19:56

Mostanra Magyarországon is mindennaposan érzékelhetők lettek az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás hatásai – elég csak a szakképzett munkaerő égető hiányára gondolni -, olyat azonban még nem láttunk, amit most a jelenséget szintén jól ismerő szomszédos Románia, ahol a külföldön élő és dolgozó állampolgárok tömegei jöttek haza, hogy a kormányuk távozását követeljék a legutóbbi, százezreket az utcára vivő bukaresti tüntetésen.

2018 augusztus 17., 09:07

Néhányan egyáltalán nem találnak munkát odahaza, de akik igen, azok is szívesebben mennek Arad környékére. Kényelmesebb, mert busszal viszik őket, és a munka sem túl megterhelő. Bárki el tudja végezni, egész jó a fizetés, nem nyomasztják őket percre kiszámított szünetekkel, és még légkondi is van.

2018 július 23., 10:16

Van, aki 5-6 tanfolyam után sem kap munkát, de nem reklamál, mert a tanulásért pénz jár, és így a közmunkát is elkerüli. Aki viszont szeretne dolgozni, ráfázhat, mert nem nyilvános, melyik képzőcég tanfolyama ér valamit. Előfordul, hogy egy vendéglátós 9 hónap alatt még egy kocsmapultot sem lát.

2018 július 18., 10:10

Súlyosabb formáiban a skizofrénia nemcsak a beteg életére ró hatalmas terhet, hanem az egészséges családtagokéra is: sokszor maguk is depresszióval vagy szorongásos panaszokkal küzdenek. A szegedi Pszichiátriai Klinikán emiatt két éve egy kifejezetten családtagoknak szóló csoportot indítottak.

2018 július 05., 08:52

Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, akik most tapasztalják meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. Az abcúg.hu riportja.

2018 június 05., 10:09

Pár év alatt szinte az összes szociális lakásától megválna az MSZP-s vezetésű önkormányzat. Cserelakást csak az kap, akinek nincs tartozása, a legszerencsétlenebb lakók pedig könnyen a környező településekre szorulhatnak. Az Abcúg.hu riportja.

2018 május 02., 11:29

53 ezer ember részesül ma Magyarországon ápolási díjban. Jellemzően 40-50-es éveikben járó nőkről van szó. Legtöbbjük súlyosan, halmozottan sérült gyerekét ápolja, van, akinek évtizedek óta ez tölti ki minden napját. Munkájukról nagyon keveset beszélünk, sokuk a világtól teljesen elzártan éli az életét. Az Abcúg.hu riportja.